Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Négy napig volt miniszter, lemondott

Óvatlan kijelentései miatt lemondásra kényszerült a japán közlekedési miniszter vasárnap, alig négy nappal Aszo Taro kormányának megalakulása után.

Nakajama Nariaki sajtótájékoztatón jelentette be távozási szándékát, Aszo Taro pedig elfogadta a lemondást.

A miniszter szombaton került a közvélemény kereszttüzébe, miután az oktatás "rákfenéjének" nevezte a legnagyobb japán pedagógus szakszervezetet. Ez azonban távolról sem az első ilyen "nyelvi kisiklása" volt a tárcavezetőnek. A 65 éves politikusnak ezt megelőzően azért kellett mentegetőznie, mert egy interjúban "etnikailag homogénnek" nevezte Japánt, amivel az őslakos ainu közösség haragját váltotta ki.

Megfigyelők szerint Nakajama lemondása komoly csapást jelent Aszo Taro szerdán megalakult kormányának, illetve Liberális Demokrata Pártjának. Az óvatlan kijelentések után az ellenzék azonnal követelte Nakajama Nariaki lemondását, és a miniszterelnök felelősségét is firtatta, amiért bevette őt a kormányába.

Kavamura Takeo, a kabinet főtitkára is elismerte, hogy romboló hatása van a történteknek, s ezután a kormánynak vissza kell nyernie a polgárok bizalmát.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×