Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két hétig sörben úszik München - megkezdődött az Oktoberfest

Münchenben szombat délben a polgármester ünnepélyes keretek között megcsapolta az első hordót, ezzel kezdetét vette a sorrendben immár 175. Oktoberfest. A világ legnagyobb sörfesztiválja ezúttal október 5-ig tart, és legalább 6 millió látogatót várnak.

Hűvös, de jórészt napos időben vonultak be feldíszített lovaskocsijaikon a sörcsarnokok tulajdonosai és munkatársai a Terézia mezőre, ahol 80 óriássátorban máris megkezdődött a malátalé kimérése.

A hagyományoknak megfelelően az első korsót Christian Udo müncheni polgármester töltötte tele, és nyújtotta át Günter Beckstein bajor tartományi kormányfőnek, aki az elmúlt napokban botrányt kiváltó nyilatkozatával közvetve is felhívta a figyelmet az Oktoberfestre. Beckstein ugyanis azt állította, hogy két korsó sör elfogyasztása után is bárki biztonsággal beülhet a volán mögé és vezetheti kocsiját. Ezt később a tartományi kormány többi tagjával megpróbálta kimagyarázni, de a rendőrség szóvivője leszögezte, hogy még a sörfesztivál idején is érvényes az a rendelkezés, hogy Németországban legfeljebb egy korsót szabad felhörpintenie annak, aki autóba ül.

Lényegében már ez is engedménynek számít, mert a müncheni sörfőzdék különleges sört főznek (Wiesnbier), amely a szokásosnál némivel magasabb alkoholtartalmú.

A sorrendben 175., tehát jubileuminak számító Oktoberfesten a kriglibe mért egy liter sör ára 8 euró 30 cent, azaz kétezer forint. Két évvel ezelőtt egy korsó ára még egy euróval kevesebb volt, de a vendéglátóipar meggyőződése szerint a drágulás a legkisebb mértékben sem csökkenti a sörfogyasztás mennyiségét, ami tavaly már megközelítette a 7 millió litert - igaz a látogatók száma is meghaladta a 6 milliót.

A sörhöz elsősorban perecet és sült csirkét fogyasztanak a vendégek. Tavaly annyi sült csirke fogyott, hogyha egymás mellé állították volna ezeket a szárnyasokat, Münchentől Strasbourgig ért volna a sor.

Az Oktoberfest óriási anyagi bevételt is biztosít Bajorországnak: idén becslések szerint közvetve nem kevesebb mint 100 milliárd euró forgalmat jelent Münchennek és környékének.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×