Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Látványosan megtorpant a használt lakások eladása

Brutálisnak nevezik az elemzők az ingatlanválságot, amelyről immár nyíltan beszél a szakma Franciaországban, a közgazdászok pedig gazdasági recessziót emlegetnek.

Az első félévben 34 százalékkal kevesebb új lakás kelt el az előző év azonos időszakához képest Franciaországban, a használt lakások piacán pedig 25 százalékos a csökkenés. A válság ellenére az ingatlanárak az első hat hónapban mindössze fél százalékkal csökkentek, de a szakértők megjegyzik: ez immár az ingatlanpiac egészét érinti, és arra számítanak, hogy a folyamat egyre jobban felgyorsul majd.

Van olyan elemző, aki arra számít, hogy a következő három-négy évben az ingatlanárak akár 20-30 százalékkal is csökkenhetnek.

"Nyilvánvalóan ingatlanválságról van szó, de a minisztériumnak még nincs ezzel kapcsolatosan megfogalmazott nyilvános álláspontja" - mondták az InfoRádió kérdésére a gazdasági tárca sajtóosztályán.

A válság tényét immár az ingatlankereskedők országos szervezetének képviselői is elismerik, ami azért újdonság, mert még júliusban is azt állították, hogy csupán rövid stagnálásról van szó.

A használt lakások eladásának megtorpanása különösen a nagyvárosokban látványos. Párizsban augusztusig 20 százalékos visszaesést regisztráltak a közjegyzők, ennél nagyobb, az eladások kereken 30 százalékos csökkenését csak a több mint 800 ezer lakosú Marseille-ben tapasztalták.

Begyűrűzött az amerikai hatás?

A jelenséggel kapcsolatosan egyelőre meglepettség és egyfajta zavarodottság érzékelhető a piacon, bár vannak olyan elemzők, akik szerint a drasztikus korrekció előre látható volt. Ez utóbbiak emlékeztetnek: 1998 és 2008 között a párizsi ingatlanárak 180 százalékkal emelkedtek, vidéken pedig a drágulás 160 százalékos volt. Ez ma konkrétan azt jelenti, hogy a francia főváros jobb negyedeiben a lakóingatlan négyzetméteréért 8-10 ezer eurót, vagyis 2-2,5 millió forintot kérnek, egy vidéki nagyvárosban pedig ennek egyharmadát.

A szakértők egyelőre vitáznak afelől, hogy a válságban mekkora szerepet játszanak az amerikai ingatlanválság következtében rendkívül óvatossá vált francia bankok. A statisztikákból egyelőre az biztosan látszik, hogy az első félévben megháromszorozódott a bankok által elutasított hitelkérelmek száma, az ingatlanhitelek állománya pedig összességében 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezt tetézi még, hogy a pénzintézetek megszigorították a feltételeiket és drágábban adják a hiteleket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×