Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fizetnének azért, hogy az anyukák otthon maradjanak

Havi rendszeres összeget kellene fizetni az anyáknak, hogy munkavállalás helyett otthon maradjanak gyerekeikkel - véli az egyik legbefolyásosabb brit konzervatív kutatóintézet.

A Policy Exchange legújabb jelentése szerint Nagy-Britanniában radikális változtatásokra van szükség az adórendszerben és a szociális juttatások terén, hogy az anyukák otthon tudjanak maradni, amíg gyerekük eléri a 3 éves kort.

A Konzervatív Párt vezetőjéhez, David Cameronhoz közel álló szervezet szerint a változtatások során lehetővé válna, hogy a munka helyett a gyereknevelést választó nők rendszeres havi juttatásban részesülhessenek, amelynek összege több mint 500 font, vagyis 150 ezer forint lenne.

Iain Duncan Smith egykori konzervatív politikus úgy véli: azok a szülők, akik a korai években nem tudnak kialakítani gyerekükkel szoros és szerető kapcsolatot, "a későbbi boldogtalanság magját vetik el a gyerekben".

Az egykori politikus, aki a tanulmány egyik szerzője, hangsúlyozta: a társadalom nagy árat fizet azért, hogy a nők a szülés után nem sokkal munkába állnak.

Szülési szabadság és rugalmas munkaidő

Az ellenzékkel ellentétben a kormányzó Munkáspárt az anyák minél korábbi munkába állását ösztönzi, ezért nem véletlen, hogy a brit édesanyák 60 százaléka dolgozik 5 évesnél kisebb gyerek mellett.

A szigetországban a szülők 16 éven aluli gyerek után kaphatnak juttatást. Egy gyerek esetében jelenleg heti 18,80 fontot (5500 forintot) kapnak a szülők az államtól, több gyerek esetén 12,55 fontot (3700 forintot) fejenként.

A szülőnek jár a szülési szabadság is: legfeljebb 13 hét minden gyerek után addig, amíg az eléri az ötéves kort.

Többnyire tömbösítve vehetik igénybe ezt a szabadságot, de ha a munkavállaló úgy gondolja, hogy a dolgozó szabadsága zavart okoz az üzlet menetében, akkor elhalaszthatja a szülői szabadság megadását.

A rugalmas munkaidő is a dolgozó anyáknak kedvez Nagy-Britanniában, ahol a munkaadókat könnyen meg lehet győzni egy új, a szülői kötelességekhez igazodó munkarend kialakításában. Ráadásul annak, aki hatévesnél fiatalabb gyereket nevel, joga van rugalmas munkarendet kérni.

A nők munkába állását megkönnyíti az is, hogy a férfiak is igénybe vehetik a szülői szabadságot, és a szülők többsége igénybe veszi a nagyszülők segítségét is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×