Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

John McCain: "Tudom, merre keressem Oszama bin Ladent"

John McCain, az amerikai Republikánus Párt leendő elnökjelöltje az ABC televíziónak adott interjújában kijelentette: ő tudja, merre keresse Oszama bin Ladent, s ha elnök lesz, elkapja az al-Kaida terrorszervezet bujkáló vezérét.

"Clinton elnök megtehette volna, Bush elnök megtehette volna, én tudom, mit tegyek, és meg is fogom tenni" - jelentette ki az interjúban a politikus, aki elmondta: neki megfelelő háttérismerete és tapasztalata van a helyes döntésekhez, demokrata párti ellenfelének, Barack Obamának viszont nincsen. Hozzátette, hogy az illinoisi szenátor "nem tudja, hogyan működik a világ vagy egy hadsereg".

Alelnökjelöltjét, Sarah Palin kormányzót tapasztalt és tehetséges politikusként jellemezte, akit már "tesztelt" Alaszka népe, s akinek nagyon-nagyon örülni fog Amerika, "rendkívüli hatással lesz a nemzetre".

McCain azt mondta, csodálja és tiszteli Obamát, aki "nagyszerű dolgokat ért el, fellelkesítette az embereket, szereti az országot, akárcsak én". Azt mondta ugyanakkor, szórakoztatónak találja Obama és saját alelnökjelöltje tapasztalatának összehasonlítását.

Mint kifejtette, Joe Biden delaware-i szenátor egy kampány élén áll, Sarah Palin viszont egy szövetségi államot vezet, amelynek 24 ezer kormányzati alkalmazottja van. Alaszkai kormányzóként ő felel az Egyesült Államok energiaellátásának egyötödéért, és ő vezeti a szövetségi állam nemzeti gárdáját.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×