Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kapzsisággal vádolják a légi katasztrófa áldozatainak családjait

Moamer Kadhafi líbiai vezető fia szerint nagyon mohón viselkedtek a Lockerbie mellett lezuhant repülőgép áldozatainak családjai, amikor a kártérítésről tárgyaltak Líbiával. Az 1988-as katasztrófában egy magyar család négy tagja is meghalt.

Szaif Kadhafi a BBC 2. csatornájának The Conspiracy Files (összeesküvés akták) című műsorának nyilatkozva azt mondta: a tragédia áldozatainak családjai szeretteik vérével kereskedtek a Líbiával folytatott kártérítési tárgyalások során.

"Szörnyű volt tárgyalni velük, nagyon anyagiasak, követelőzők és mohók voltak, mindig több és több pénzt akartak" - jelentette ki az afrikai állam vezetőjének fia, aki sokak szerint apja után megörökli majd a hatalmat.

Szaif Kadhafi hozzátette: országa csak azért vállalta a merényletért a felelősséget, hogy mentesüljön a nemzetközi szankciók alól.

A PanAm 103-as járata 1988. december 21-én semmisült meg a skóciai Lockerbie fölött. A katasztrófának összesen 270 áldozata volt, akik közül 11-et a lezuhanó roncsok öltek meg. A szerencsétlenségben életét vesztette egy váci család négy tagja is.

A katasztrófát követő nyomozás során kiderült, hogy a gép első rakterében egy plasztikbomba robbant. A merénylet elkövetésével vádolt Abdelbaszet Al-Megrahi líbiai hírszerző tisztet 2001-ben a bíróság 27 év fegyházra ítélte.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×