Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jóval több pénz folyt be a német államkasszába

Németországban az év első felében az adóból a vártnál jóval magasabb bevétel folyt be az államkasszába, mint várták. Jórészt a munkanélküliség leépítéséből eredően már tavaly is emelkedtek az adóbevételek, az idei év első hat hónapjában azonban a többlet már megközelítette a 7 milliárd eurót. Egyes politikusok máris adócsökkentést sürgetnek.

Az állami bevételek felét a különböző adókból befolyó összegek teszik ki Németországban.

Már a múlt évben is emelkedtek az adóbevételek, de idén ez a tendencia felgyorsult, olyannyira, hogy az adókból származó állami javadalmak növekedése az év első hat hónapjában már megközelítette a 4 százalékot, ezáltal a költségvetésbe átutalt összeg 6,7 milliárd euróval több volt, mint eredetileg várták.

Némi ürömöt jelent a kiadások emelkedése, ami a takarékos évek után idén először 2,5 százalékkal lépte túl az előre beütemezett összeget.

A kormánykoalicióban résztvevő legkisebb párt, a Keresztényszociális Unió élén álló Erwin Huber máris adócsökkentést szorgalmazott, de ezt Berlinben elutasították.

A kancellár a közelmúltban ismételten elzárkózott bármilyen adócsökkentés elől. Szociáldemokrata politikusok pedig úgy vélték, hogy Erwin Huber az intézkedéssel saját pártját igyekszik népszerűsíteni szűkebb pátriájában, Bajorországban, ahol a következő hónapban tartományi választás lesz és a már évtizedek óta egyedül kormányzó Keresztényszociális Unió abszolút többségének elvesztésétöl tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×