Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hillary Clinton puccsra készül?

Az egykori first lady legfiatalabb öccse John McCain republikánus elnökjelölt egyik tanácsadójával találkozott - ennek kapcsán többen azt állítják, hogy a Hillary Clinton szűk köréhez tartozók Barack Obama ellen dolgoznak.

Az a hír járja Tony Rodhamről, Hillary Clinton öccséről - aki segített testvérének pénzt gyűjteni elnökjelölti kampányához -, hogy Pennsylvaniában az ellenlábas John McCain gazdasági tanácsadójával, Carly Fiorinával tárgyalt.

Fiorina éppen a szóban forgó államban kampányolt, hogy megnyerje McCainnek a Clinton veresége miatt csalódott demokrata választókat.

Az amerikai sajtó már korábban is cikkezett az egykori first lady öccséről. Májusban például Tony Rodhamet egy washingtoni bárban látták, miközben a Demokrata Párt küldöttei üléseztek és fontos kérdésekben döntöttek.

Akkor a Los Angeles Times riporterének azt mondta: a párt lépései Obamának kedveznek. "Ha a nővérem nem szerzi meg az elnökjelöltséget, keresnem kell valakit, akire szavazhatok" - mondta.

Többen úgy vélik, hogy a jövő héten kezdődő denveri demokrata jelöltállító konvención Clinton, aki szoros csatában kapott ki Obamától az előválasztási versenyben, puccsra készül, hogy megszerezze az elnökjelöltséget.

Ezt azonban New York szenátorasszonya határozottan tagadja, és már többször kijelentette, hogy támogatja Obamát. A Demokrata Párton belül azonban sokan tartanak attól, hogy Clinton alá akarja ásni politikustársa tekintélyét.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×