Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Borzalmak háza: újabb vádemelés

Vádat emeltek a Jersey szigetén, Haut de la Garenne-ben található egykori árvaházban elkövetett gyermekbántalmazási ügyekben az otthon egykori gondnoka, a 77 éves Gordon Claude Wateridge ellen. A férfit korábban három kislány elleni, most tizenhat rendbeli erőszakkal állították bíróság elé.

Vádat emeltek Gordon Claude Wateridge ellen 16 rendbeli, gyermekekkel szembeni erőszak bűntettének gyanúja miatt Angliában, a Jersey szigetén található gyermekotthonban elkövetett gyermekbántalmazásokkal kapcsolatban.

Kezdetben három lány ellen elkövetett erőszakkal gyanúsították. A bűncselekményeket 1970 és 1974 közt követte el. A 77 éves Wateridge gondnokként dolgozott a sziget keleti partján fekvő Haut de la Garenne árvaházban.

Õ annak a három embernek az egyike, akiket a gyermekotthonban 1960 és 1986 elkövetett súlyos gyermekbántalmazásokkal vádolnak. A rendőrségnek azonban a százat is meghaladó számú gyanúsítottja van.

A hatóságok a múlt héten befejezték az otthonban a nyomozást, amit februárban az intézmény korábbi lakóinak nyilatkozatai nyomán kezdtek meg. Azóta száznál is több feltételezett áldozat bukkant fel.

Az eljárás során hatvanöt gyermek tejfogaira bukkantak rá, és százötven csonttöredéket találtak, amiről azt feltételezik, emberi maradványok. A fogakról úgy gondolják, azok nem természetesen hulltak ki, a csontokon pedig égésnyomokat találtak.

Sajnos azonban a maradványok pontos korát nem tudják megmondani, így nem valószínű, hogy gyilkosság miatt nyomozásba kezdenek.

A Haut de la Garenne bentlakásos nevelőintézet 1867-ben épült, és a nyolcvanas évek végén zárt be.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×