Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
Földtani szakértők szerint a földrengés központja mintegy 140 kilométerre volt délkeletre Szalonikitől. Az első rengést több utórengés követte.
Levelet írtak Magyar Péternek
Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
Földtani szakértők szerint a földrengés központja mintegy 140 kilométerre volt délkeletre Szalonikitől. Az első rengést több utórengés követte.
A közel-keleti háború eszkalálódása miatt nyomás alatt van a forint: a magyar deviza árfolyama szerdán több nagyobb kilengést is produkált, eközben pedig kéthavi mélypontjára is gyengült. A dollár árfolyama nagyrészt stabilizálódott csütörtökön, az olajárak viszont továbbra is 90 dollár felett vannak, ami csökkentheti a globális kockázatvállalási kedvet és nyomás alatt tarthatja a magyar eszközöket. Mindeközben a japán jen egy negyven éve nem látott mélyponton stagnált, és egyelőre a fordulat legkisebb jele sem mutatkozik.
A megállapodás Szaúd-Arábiával lehetővé teheti, hogy a királyság a saját területén dúsítson uránt.
Nearly five months on, grief is still raw as a teacher and a mother recall the horror of the attack in Minab.