Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb rögzített radarok "figyelik" az autósokat

Sokba kerülhet a száguldás az E60-as európai műút Ártándi határátkelohelyet Brassóval összekötő romániai szakaszán. A hét végétől ugyanis az autóba szerelt radarok mellett 13 rögzített sebességmérő is muködik az út Kolozs megyei szakaszán.

Akár hússzor is megbírságolhatják azt a sofőrt, aki a sebességkorlátokat figyelmen kívül hagyva száguld végig az E60-as európai műút Erdélyt átszelő szakaszán.

Az ártándi határátkelőhelytől Brassóig tartó 430 kilométeres szakaszon a folyamatosan dolgozó, gépkocsiba szerelt radarok mellett a hét végétől 13 rögzített radar is méri a sebességet.

Ezek közül hatot már megszokhattak az autósok, hiszen ezeket több mint egy évvel ezelőtt az országút Kolozsvár és Torda közötti szakaszán helyezték üzembe.

Hét újabb készüléket viszont az elkövetkező napokban üzemelnek be a Királyhágó és Kolozsvár közötti szakaszon. Az oszlopokra szerelt, táska nagyságú szürke dobozokat kizárólag a településeken belül szerelték fel, a legtöbb esetben úgy, hogy a lakott területről kifelé tartó járművek sebességét mérjék.

A készülékek éjszaka is képesek olyan fényképet készíteni a gyorshajtókról, amelyen a rendszám mellett az autóvezető is felismerhető.

A rendszám alapján azonosított címre postán érkezik a fizetési felszólítás.

Amint a Kolozs megyei közlekedésrendészet szóvivője a Krónika napilapnak elmondta, Románia uniós csatlakozása óta a külföldiek sem ússzák meg a fizetést. A magyarországi gyorshajtók a magyar rendőrség útján kapnak fizetési felszólítást.

Romániában a településeken ötven kilométer/óra a megengedett sebesség. A bírságok összege 10-20 km/órás sebességtúlhaladás esetén hét-tíz ezer forint körüli összeg, 40-50 km/órás túllépés esetén azonban 30 és 60 ezer forint közötti összeg is lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×