Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tízezer embert költöztettek ki az áradás miatt

Romániában a Szereten levonuló árhullám most érte el a moldvai csángók lakta vidékeket. A veszélyeztetett vidékeken több mint tízezer személynek kellett a lakásától távol töltenie az éjszakát.

Noha napok óta nem jegyeztek nagyobb mennyiségű csapadékot Romániában, az ország északi megyéiből levonuló ár Moldva középső és déli megyéiben is gondokat okoz.

A Szereten az árhullám most érte el a Bákó megyei csángók által is lakott vidékeket, egyelőre azonban nem szerepelnek csángó falvak az árvíz sújtotta települések listáján. A belügyminisztérium délelőtti összesítése szerint 10.500 személynek kellett a lakásától távol töltenie az éjszakát. Õket a hatóságok a veszélyeztetett településekről költöztették ki, nem egyszer erőszakot is alkalmazva.

Sokan ugyanis nem hitték el, hogy ténylegesen veszélybe kerültek, és önszántukból nem akarták elhagyni a lakásukat. A kiköltöztetettek száma egyébként alacsonyabb, mint az egy nappal korábbi, hiszen az árvíz sújtotta észak moldvai településeken már sokan visszamehettek a lakásukba.

Vannak persze olyanok is, akiknek már nincs hova. A víz 99 házat teljesen tönkretett, 122-t pedig az összeomlás fenyeget. Jelentős károkat okozott az áradat az infrastruktúrában is, hét kilométernyi országút, és 1067 kilométer megyei és helyi jelentőségű út vált járhatatlanná.

Az elsodort vagy megrongált hidak, pallók száma meghaladja az 1400-at. A mezőgazdaság is megsínyli az áradást: a moldvai megyékben 23 315 hektár megművelt terület került víz alá. A miniszterelnök soron kívüli kormányülést hívott össze, hogy a kabinet meghozhassa az árvízkárok elhárításával kapcsolatos döntéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×