Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Politikai földindulás: újabb megalázó vereség érte a brit Munkáspártot

Három hónapon belül a harmadik megalázó - Gordon Brown miniszterelnök politikai jövője szempontjából potenciálisan végzetes - vereség érte a kormányzó brit Munkáspártot. Egy megüresedett alsóházi mandátumot a Skót Nemzeti Párt jelöltje nyert el, az első londoni kommentárok szerint ez az utóbbi évek legnagyobb politikai földindulása Nagy-Britanniában.

A Glasgow East választókerületben azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselői helyet eddig birtokló munkáspárti politikus nemrég egészségügyi okok miatt lemondott.

A péntek hajnali eredményhirdetés szerint a londoni alsóházi mandátumot a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) jelöltje, John Mason nyerte el, ami az első londoni kommentárok szerint az utóbbi évek legnagyobb politikai földindulását jelenti Nagy-Britanniában.

Ezt a parlamenti választókörzetet hatvan éven át a Labour birtokolta, és a legutóbbi, 2005-ben tartott országos parlamenti választásokon a most lemondott munkáspárti képviselő, David Marshall 60,7 százalékkal - csaknem 19 ezer fős többséggel - előzte meg az SNP akkori jelöltjét.

A legnagyobb skót nacionalista erő ezt a hatalmas előnyt dolgozta le a csütörtöki időközi megmérettetésen, és Mason - igaz, alig 365 fős többséggel aratott - győzelmének várható következményei minden politikai kommentár szerint messze túlmutatnak majd a skóciai nagyváros e meglehetősen szegény kerületén.

Az országosan 1997 óta kormányzó Labourt ugyanis most már sorra érik a rendkívül kínos vereségek.

A Munkáspárt a május 1-jén megtartott angol-walesi helyhatósági választásokon negyven éve nem látott arányban kapott ki az ellenzéki konzervatívoktól, ráadásul a fő trófeát, a nyolc évig birtokolt londoni polgármesteri tisztséget is elvesztette.

A párt nem sokkal később, az északnyugat-angliai Crewe és a vele egy képviselői körzetet alkotó Nantwich kisvárosokban tartott időközi alsóházi választáson is alulmaradt, jóllehet ezt a parlamenti mandátumot a választókörzet 1983-as létrehozása óta mindig Labour-képviselő nyerte el.

A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok is rendre jelzik, hogy a Labour népszerűsége a mind súlyosabb gazdasági bajok és az ezek kezelésében elkövetett, vélt vagy valós kormányzati hibák miatt több évtizedes mélypontra zuhant. A párt immár tartósan 20 százalékpont körüli támogatottsági hátrányban van a toryk mögött.

A Glasgow-ban elszenvedett újabb vereség egyes szakértői vélemények szerint most már komoly eséllyel felveti Gordon Brown miniszterelnök eltávolításának lehetőségét, jóllehet a kormányfőnek egyelőre nincs hivatalos és hiteles kihívója a párton belül.

Brown - aki maga is Glasgow-ban született - alig több mint egy éve, tavaly júniusban vette át a miniszterelnöki tisztséget Tony Blairtől. Blair tíz évig állt a kormány élén, és - a brit baloldal történetében rekordot döntve - egymás után háromszor vezette győzelemre a Munkáspártot.

A csütörtöki glasgow-i időközi választás külön kuriózuma, hogy a brit unió történetében most először került közvetlenül szembe londoni alsóházi mandátumért vívott választáson a brit kormány a skót kormánnyal.

Az SNP, amely népszavazást is kilátásba helyezett a Nagy-Britanniát létrehozó, három évszázados angol-skót unió felbontásáról, a tavaly májusban megtartott tartományi parlamenti választáson került kormányra Skóciában, egyetlen mandátummal megelőzve az edinburghi törvényhozásban addig többségben lévő Munkáspártot.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×