Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna

Vitatott fizetésemelések a BBC-nél: 235 milliót keres a vezérigazgató

Nagymértékű fizetésemelést kaptak a BBC ügyvezető igazgatói, miközben az utóbbi időben több botrány is beárnyékolta az etalonnak tartott brit közszolgálati médium hírnevét. A cégtől idén többezer alkalmazottat elbocsátottak. A vezérigazgató szerint a megemelt fizetések még mindig messze lemaradnak a rivális csatornák béreitől. Az ő fizetése amúgy nem emelkedett.

Átlag százezer fontos (30 millió forint) fizetésemelést kapott a BBC több vezetője is, miközben ebben az évben több botránya is volt a brit közszolgálati médiumnak, ahonnan nemrég bocsátottak el számos munkatársat.

Jana Bennettnek, akit egy, a királynőről szóló dokumentumfilm ajánlójának rossz szerkesztése miatt kritizáltak, 433 ezer fontról 536 ezer fontra, 24 százalékkal nőtt a fizetése.

Jenny Abramsky, a hang és zenei részleg leköszönő vezetője a közszolgálati szektorban kimagasló, 4 millió fontos végkielégítéssel távozik a cégtől, ráadásul az utóbbi időben 27 százalékkal, 329 ezer fontról 419 ezer fontra nőtt a fizetése.

Ashley Highfield technológiai igazgató fizetése pedig 107 ezerről a többszörösére, 466 ezer fontra nőtt, annak ellenére, hogy a BBC általa felügyelt honlapjára tavaly a tervezettnél 36 millióval többet költöttek.

Az infláció kompenzációján felül tehát Bennett és Abramsky is 42 ezres pluszfizetést könyvelhetett el a BBC éves beszámolója szerint. A vállalat tíz ügyvezető igazgatója együtt összesen 708 millió fontos, átlagosan 17 százalékos fizetésemelést kapott, ami 4,2 milliárdról 5 milliárdra emelte a BBC rájuk vonatkozó éves költségeit.

Ebben az évben a BBC több műsorát is elmarasztalták a nézők és hallgatók félrevezetéséért. Az esetek igazi súlyára egy belső vizsgálat után derült fény.

A vizsgálatot azután rendelték el, hogy egy, a királynőről készült dokumentumfilm beharangozójában félrevezető módon azt sugallták, hogy a brit uralkodó elviharzott egy fotózásról a Buckingham Palotában.

A nagymértékű vezetői fizetésemelések miatt igencsak feldühödtek a BBC alkalmazottjai, akik ebben az évben átlagban csupán 4 százalékos fizetésemelést kaptak. Ráadásul ebben az évben 2500 munkahely szűnt meg a cégnél, és olyan fontos területek költségvetését nyirbálták meg, mint például a hírek szerkesztőségéét.

Mark Thompson, a BBC általános igazgatója azzal védekezett, hogy a fizetésemelés arányos a megnövekedett felelősséggel. Hozzátette, hogy a rivális kereskedelmi csatornák, például a Channel 4 vagy az ITV hasonló pozícióban lévő vezetői nagyságrendekkel többet keresnek.

Állítása szerint a kérdéses esetekben érintett ügyvezetők 40 százalékos büntetésnek néznek elébe. Egyébként Mark Thompson az egyedüli a BBC vezetői stábjából, akinek nem emelkedett amúgy 816 ezer fontos (azaz 235 millió forintos) éves fizetése.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×