Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szlovákiában nem is terveznek melegfelvonulást

Szlovákiában eddig még nem volt melegfelvonulás, és belátható idon belül nem is készül. A szlovákiai polgárok többsége meglehetősen konzervatívan viszonyul a mássághoz, ami talán érthető is, hiszen több mint 70 százalék erősen vallásos.

Talán a lakosság konzervativizmusával magyarázható, hogy a politikai pártok is elutasítóan viszonyulnak minden olyan kezdeményezéshez, amely az egyneműek kapcsolatának jogi rendezésére irányul.

Szakemberek szerint a társadalom még nem eléggé felkészült ahhoz, hogy nyílt vitát folytasson a homoszexuálisok párkapcsolatáról, illetve annak jogi vonzatairól.

A Másság elnevezésű pozsonyi civil szervezet szerint az állam diszkriminálja az egynemű párokat, amikor megtagadja tőlük a hagyományos párokat megillető jogokat. A múltban több kisebb szlovák liberális párt is ígéret tett az erre vonatkozó jogszabály kidolgozására, ám a konzervatív kereszténydemokrata mozgalom mindennemű ilyen jellegű kezdeményezést csírájában elfojtott.

A melegszervezetek különböző kiállításokkal, kulturális rendezvényekkel, például színházi előadásokkal, vagy filmfesztiválokkal hívják fel magukra a figyelmet, hogy érzékeltessék hátrányos helyzetüket és a társadalomban a többséggel egyenrangú jogokat szerezzenek.

Melegfelvonulásra azonban még nem került sor, és belátható időn belül nem is készül ilyen rendezvény. Amennyiben azonban mégis utcára vonulnának a melegek, valószínűleg nem kellene atrocitásoktól tartaniuk.

Bár a szélsőjobboldali, gyakran nyíltan vagy burkoltan fasiszta ideológiát valló szervezetek kíméletlenül fellépnek mindennemű másság ellen, szinte biztosra vehető, hogy a hatóságok egy időben nem engedélyeznék a két ellentétes életszemléletet valló tábor felvonulását.

Bár Szlovákia is tiszteletben tartja a szabad gyülekezéshez való alapvető emberi jogot, ilyen esetben a közrend védelmének érdekében a helyi önkormányzat - a rendőrséggel konzultálva - mondhatja ki a végső szót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×