Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Nicolas Sarkozy kritikája hamis, ostoba és igazságtalan"

Eldurvulóban van Nicolas Sarkozy és a francia köztévé viszonya. Az államfő megszüntetné a köztévé reklámjait, és a bevételkiesést többek között a kereskedelmi televíziók adóterheinek növelésével pótolná, az állami televízió elnökét pedig a kormány nevezné ki.

"Az a baj, hogy alig van különbség az állami és a magántévék programjai között, így viszont az emberek joggal kérdezhetik, hogy miért fizetnek tévéhozzájárulást" - mondta Nicolas Sarkozy hétfőn este a köztévé 3-as csatornájának adott interjúban. Majd így folytatta: "programjaikban többet kellene foglalkozniuk Európával, a tudománnyal és a környezetvédelemmel".

Az államfő rögtönzött műsor- és médiaelemzésével még jobban felbőszítette az intézmény kilátásba helyezett reformja miatt amúgy is rendkívül ideges francia köztévéseket. Nicolas Sarkozy ugyanis éppen egy hete jelentette be: "történelmi reformot" hajtanak végre az állami televíziónál, és a következő három évben fokozatosan megszűnnek a reklámok, az intézmény elnökét pedig a kormány nevezné ki.

Az államfő akkor arról is beszélt, hogy a kieső mintegy 450 millió eurós reklámbevételt a telefon- és internetszolgáltatók, valamint a magántévék megadóztatásából pótolnák.

Az elképzelést az állami tévé részéről eddig csak a szakszervezetek bírálták nyíltan, ám az államfő hétfő esti beszédével a France Televison elnöki tisztét betöltő Patrick de Carolis-nál is betelt a pohár.

Nicolas Sarkozy kritikája "hamis, ostoba és igazságtalan" - mondta magából kikelve a köztévé első embere egy szerdai sajtótájékoztatón, hozzátéve: büszke arra, hogy a médiahatóság nevezte ki a posztjára. Kijelentette: elképzelhetetlen számára, hogy valaha is intézményen kívüli személlyel hagyasson jóvá egy programtervet.

A köztársasági elnök és a köztévé közötti feszültség abban is megmutatkozott, hogy a hétfő esti interjút megelőző, elvileg kamerán kívüli perceket valamelyik operatőr felvette, majd az egyik internetes hírportálnak kiszivárogtatta.

Ezen Nicolas Sarkozy kifejezetten megbántottnak mutatkozik, amiért az egyik technikus köszönés nélkül helyezi rá a mikrofont. Az immár többszázezer néző által letöltött felvételeket az elnöki hivatal nem kommentálta, a köztévé vezetése viszont elítélte a kalózkodást, és belső vizsgálatot rendelt el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×