Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
319.04
bux:
143588.67
2026. július 22. szerda Magdolna

Még head-settel sem lenne szabad telefonálni vezetés közben

Határozott figyelmeztetést kaptak a head-settel telefonáló autóvezetők Nagy-Britanniában, miután a bíróság elítélt egy teherautósofőrt, aki halálos kimenetelű balesetet okozott, mert bloetooth-os head-setjével telefonált.

A 49 éves Marvyn Richmond édesanyjával beszélgetett a telefonján, de olyan vehemensen, hogy nem tudott figyelni a forgalomra. Beleszaladt az előtte haladó járműbe, a baleset következtében pedig a vétlen jármű utasa életét vesztette.

Bár a férfi telefonált, nem a kezében tartotta a mobilt, hanem head-setet használt. A bíróság négy és fél éves szabadságvesztésre ítélte, hiszen felelőtlen viselkedésének következtében egy ember meghalt.

Az áldozat rokonai arra figyelmeztettek minden sofőrt, hogy a vezetés közben telefonálók négyszer olyan eséllyel okoznak balesetet, mint azok, akiknek csak a vezetésre kell figyelniük. Ez azokra is igaz, akik nem a kezükben tartják a készüléket.

A 60 milliós lakosú szigetországban a statisztikák szerint évente 30 ember veszíti életét az utakon a felelőtlen telefonálók miatt. Az országos baleset-megelőzési szervezet szakértői szerint azonban ez a szám csak a jéghegy csúcsa, sokan ugyanis nem vallják be az általuk okozott baleset után, hogy telefonáltak.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent. Cikkünk frissül!

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×