Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
317.72
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

"Vidáman énekeltek, amíg korbácsoltak"

Nagy-Britannia-szerte arra szólították fel a jelentős élelmiszerláncokat, hogy ne árusítsanak Zimbabwéből érkező árukat, mert az exportból befolyó összeg nagy részét a Mugabe-rezsim luxusautókra és fegyverekre költi. Mindeközben a zimbabweiek éheznek, és az elnök híveinek terrorjának vannak kitéve.

Cukorborsó, zöldbab, kukorica, brokkoli, chili - ezek azok a termékek, amelyeket Nagy-Britannia legnagyobb élelmiszer-áruházai a Robert Mugabe-rezsimje alatt sínylődő Zimbabwéből importál. A brit szupermarketeket azonban most arra szólították fel, hogy ne árusítsanak a dél-afrikai országból érkező termékeket.

Az egyik legjelentősebb brit áruházlánc, a Tesco például több millió fontot fizet Zimbabwének a friss termékekért, és a cég szóvivője szerint a kényszerű kereskedelmi kapcsolat a több száz szegény gazdálkodót segíti, akik az élelmiszert teremlik, nem pedig a kormányt. Éppen ezért felelőtlenség lenne megfosztani őket a bevételtől - tette hozzá.

Peter Hain egykori miniszter azonban úgy véli: be kell rekeszteni Zimbabwéval a kereskedelmet, és mindenre kiterjedő tilalmat kell bevezetni. Ha pedig erre nem hajlandók az áruházak, akkor a vásárlóknak kell bojkottálniuk az árukat.

Hogyan tud élelmiszert exportálni egy ország, amelynek a népe éhezik? - tette fel a kérdést Wilf Mbanga, az Egyesült Királyságban megjelenő The Zimbabwean című újság szerkesztője. Az élelmiszer a népesség nagy részének elérhetetlen, vagy ha mégis, akkor olyan drága, hogy nem tudják azt megvenni - véli a zimbabwei újságíró, aki szerint az élelmiszerexportból származó külföldi valuta java egyenesen Mugabe kormányához vándorol. A kormánytagok pedig luxusautókat vásárolnak, vagy Kínától szereznek be fegyvereket.

"Énekeltek, miközben vesszővel korbácsoltak"

A The Sun brit lap egy rémült zimbabwei szenvedéseiről és a Mugabe-rezsim kegyetlenségeiről számolt be. A 38 éves piaci árus elmondta: egy táborban közel 2000 felnőttet és gyereket tereltek össze, akiket Mugabe emberei késsel fenyegettek.

Kalapáccsal ütötték a lábamat és az ujjaimat, és énekeltek, miközben vesszővel korbácsoltak. Aztán fejjel lefelé felakasztottak egy plafonon lévő kampóra - számolt be szörnyű élményeiről a négygyerekes apa, aki annak is szemtanúja volt, hogy egy nőt a férje előtt erőszakoltak meg. A férfinek az ablakon keresztül sikerült elmenekülnie.

Robert Mugabe zimbabwei vezető és hívei az elnökválasztás június 27-i második fordulója előtt kezdték el a lakosságot terrorizálni, de főleg az MDC ellenzéki párt aktivistáit veszik célba.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×