Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Külföldi csapatokat kér az ellenzék vezére

Külföldi csapatok Zimbabwéba vezénylésére hívott fel Morgan Tsvangirai elmenekült ellenzéki vezető a The Guardian című brit napilapban szerdán közölt írásában. Közben kiderült: a hatalmon lévő Robert Mugabe kész tárgyalásokat folytatni az ellenzékkel - de csak az elnökválasztás második fordulója után.

A hivatalos zimbabwei sajtó idézte az országot közel három évtizede irányító, a Nyugat által hevesen bírált Mugabe elnököt, aki előző nap két kampányrendezvényen azt hangoztatta: a hararei kormányzat mindig nyitott a párbeszédre, de neki is megvannak a maga elvei.

Mugabe a lap szerint hozzáfűzte, hogy ha ellenzékének fenntartásai vannak, arról mindig beszélhet.

A zimbabwei elnök kedden bejelentette, hogy az elnökválasztás pénteki második fordulóját mindenképpen megtartják, annak ellenére is, hogy Morgan Tsvangirai ellenzéki jelölt visszalépett a megmérettetéstől.

Tsvangirai hétfőre virradóra Hollandia hararei nagykövetségére menekült, ahonnan csak akkor hajlandó távozni, ha úgy érzi, személyes biztonságát nem fenyegeti veszély.

Tsvangirai a pártjával szembeni erőszakhullámra és megfélemlítésre hivatkozva múlt vasárnap bejelentette visszalépését, amelyet a brit Guardiannek írt cikkben magyarázott meg.

Az ENSZ BT ítélete

Nem szeretné, írta, ha hazájában fegyveres konfliktus törne ki, de az afrikai ország lakosságának szüksége van arra, hogy a külföldi vezetőknek a (zimbabwei eseményei miatti) felháborodását egy katonai erő "erkölcsi tartása" kísérje. E fegyveres erőnek békefenntartó szerepet kellene játszana, nem pedig zavarkeltőt - fűzte hozzá.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) hétfő este egyhangúlag elfogadott nyilatkozatában elítélte a Zimbabwéban az ellenzék ellen irányuló erőszakhullámot, valamint azt, hogy a hararei kormányzat megtagadta politikai ellenzékétől a szabad kampányolás jogát.

A BT úgy ítélte meg, hogy az erőszak és az ellenzékiek megfélemlítése lehetetlenné teszi, hogy a péntekre kitűzött második elnökválasztási fordulón szabad akaratuknak megfelelően szavazhassanak az afrikai ország polgárai.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pedig a második forduló elhalasztására szólított fel.

Az országát évtizedek óta irányító Robert Mugabe zimbabwei elnök kedden viszont közölte, hogy a választást a tervezett időpontban megtartják.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×