Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Borzalmak otthona: újabb két embert tartóztattak le

Két újonnan letartóztatottal együtt már összesen öt gyanúsítottja van a Jersey szigetén található bentlakásos otthonban a hatvanas és hetvenes években elkövetett tömeges gyermekbántalmazásoknak.

Újabb két embert tartóztattak le Jersey-ben az ottani, már régen bezárt gyermekotthonban a hatvanas és hetvenes években elkövetett tömeges gyermekkínzások ügyével kapcsolatban. A hetvenéves férfit és a 69 éves nőt kikérdezik a nyomozók. Velük együtt összesen hat embert tartóztatott le a rendőrség ugyanazzal a bűncselekmény-sorozattal összefüggésben.

Korábban letartóztattak egy 50 éves ex-rendőrt is, aki önkéntesként dolgozott az otthonban, valamint a 76 éves Gordon Claude Wateridge-dzset, akit három 16 éven aluli kislány molesztálásával gyanúsítanak. A bűncselekményeket 1969 és 1979 között követhette el, amikor őrként dolgozott a létesítményben.

A 68 éves Claude Donellyt egy 12 éves kislány 1971 és 1974 közötti megerőszakolásával, a 45 éves Michael Aubint pedig egy hét, egy nyolc és egy 13 éves fiú inzultálásával vádolják a hatóságok. Donelly ügyéről azóta kiderült, hogy nincs kapcsolatban a gyermekotthonban történtekkel.

Legalább száz áldozat

A Haut de la Garenne-i Nagy-Britannia legnagyobb gyermekbántalmazási ügye. A hatóságok azt gyanítják, hogy több mint száz embert bántalmaztak vagy öltek az 1867-ben épült, és a nyolcvanas évek végén bezárt bentlakásos nevelőintézet falai között.

A rendőrség az épületben négy földalatti "büntetőszobára" bukkant bilincsekkel, vérfoltos káddal és több foggal együtt. A nyomozók szerint nagy valószínűség szerint a fogakat még az áldozatok halála előtt húzták ki.

A fogakon és az egyéb tárgyi bizonyítékokon kívül legalább harminc elszenesedett csontdarab is a felszínre került, az egyik cellában pedig ez olvasható egy fagerendán: "Évekig rossz voltam".

A rendőrségi vizsgálat februárban kezdődött, miután a nevelőintézet lezárt pincéjében egy gyerek koponyájának darabkájára bukkantak, ám erről később kiderült, hogy fadarab vagy kókuszhéj.

A nyomozás előrehaladtával egyre több ember vallotta be, hogy elkábították, megerőszakolták és megverték őket az intézetben. Legalább negyven gyanúsítottja van az egész Nagy-Britanniát sokkoló ügynek.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×