Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Eredményesen zárult a francia mentősök blokádja

A francia fuvarozóknak nem sikerült megállapodniuk a kormánnyal, így az országutakon és autópályákon további blokádokra lehet számítani. A magánmentősök viszont feloldották az egészségügyi minisztérium körüli három napos ostromzárat, miután sikerült adókönnyítést kicsikarniuk a kormánytól.

Tovább folytatódnak Franciaországban a magas üzemanyagárak miatti tiltakozások, miután nem született megállapodás a kormány és a fuvarozók szakszervezetei között a csütörtöki tárgyalásokon. A fuvarosok immár csaknem két hete az esedékes adóik befizetésének átütemezését követelik a kormánytól, valamint azt, hogy 98 eurócentes, azaz mintegy 240 forintos áron vásárolhassák a gázolaj literét.

Ez utóbbi követelésük nem tudni, mennyire reális, annyi bizonyos, hogy az üzemanyagárak Franciaországban immár több mint két hónapja rendkívül hektikusan, csaknem naponta változnak a benzinkutaknál. Az autósok jól emlékeznek arra, hogy az év elején még 1 euró 20 centet fizettek a 95-ös ólommentes benzin literéért, ami azóta többször is meghaladta a lélektaninak mondott másfél eurós határt.

A kormány adatai szerint az üzemanyagárak jelenleg az 1,4-1,5 eurós sávban mozognak, a gázolaj literéréért pedig immár csaknem annyit kell fizetni, mint a 95-ös benzinért.

És éppen ez az, amit a gázolajat használó fuvarozók elviselhetetlennek mondanak, és idegességük abban is megmutatkozik, hogy egyre gyakrabban, olykor előre be nem jelentett módon akcióznak. Az Európai Országúti Fuvarozók Országos Szövetsége például, amelyet nem hívtak meg a tárgyalásokra, csütörtök reggeltől kora délutánig összesen mintegy 200 kamionnal lassította a forgalmat a párizsi körgyűrűkön, a rendőrség legnagyobb meglepetésére.

Elkeseredettnek, de végül is eredményesnek mondható a magánmentősök megmozdulása is. Õk három napig tartották megszállva mintegy 400 gépkocsival az egészségügyi minisztérium környékét, és csak csütörtök délután hagyták el a helyszínt, miután sikerült megállapodniuk Roselyne Bachelot egészségügyi miniszterrel. Egyebek mellett elérték, hogy a következő három évben szakmai adójuknak csupán 75 százalékát kell megfizetniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×