Biztonság-NATO-USA-Oroszország
Nyitott kérdések a NATO-csúcs után - ELEMZÉS

"Zwischenzeit" (Időköz) címmel a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzést közölt a bukaresti NATO-csúcsértekezlet után maradt stratégiai, biztonságpolitikai és fegyverzetkorlátozási kérdésekről a neves katonai szakértő, Lothar Rühl tollából.

George Bush és Vlagyimir Putyin áprilisi megbeszélései - Szocsiban már a 28. találkozóját tartotta a két elnök - Amerika és Oroszország atomhadászati politikájához csak távlatokat vetítettek előre. Az amerikai és az orosz külügy-, illetve védelmi miniszterek által március 18-án Moszkvában egyeztetett és a bukaresti NATO-csúcsot követően a két elnök által április 6-án Szocsiban aláírt "stratégiai keretnyilatkozat" a jövőbeli tárgyalási sikerekig a két hatalom "lebegtetett" viszonyának bizonyos diplomáciai támaszt volt hivatott kölcsönözni.

Az amerikai külügyminiszter asszony szerint a dokumentum tartalmazza "a kétoldalú viszony minden elemét a jövőbe vezető úthoz", vagyis felhatalmazást a következő kormányok számára. Az orosz külügyminiszter "közös vezetésről" beszélt a nemzetközi politikában a két hatalom "egyenértékűségének" alapján.

"A moszkvai politika egyik állandó elemének megemlítése a megerősödött oroszországi hatalom távlati céljaira utal" - mutat rá Rühl, emlékeztetve arra: már három és fél évtizeddel ezelőtt, a Nixon amerikai elnök és a Brezsnyev-Koszigin féle szovjet által a hadászati atomfegyverrendszereket korlátozó első megállapodással együtt 1972 májusában Moszkvában aláírt közös nyilatkozat tartalmazott orosz nyomásra egy politikai formulát az "egyenlőségről és az egyenértékűségről" a két nagyhatalom viszonyában.

Az Amerikával való elismert egyenértékűségre törekvés a kizárólagosság igényét is jelenti harmadik hatalmakkal, mindenekelőtt Kínával szemben. Ez továbbra is egyike a moszkvai külpolitika három fő vonulatának az Amerikával való világméretű hadászati egyensúly, valamint az Oroszország európai és ázsiai "előterei" fölötti uralom mellett. Már Kína nagyhatalommá emelkedése megváltoztatta a stratégiai egyenletet, és rontott Oroszország kontinentális biztonsági helyzetén. "A Szovjetunió megszűnése a peremköztársaságok függetlenné válásával, a Varsói Szerződés felbomlása, a NATO keleti bővülése a Baltikum és a Balkán irányában, Délkelet-Európának a nyugati szövetség hadászati-politikai érdekszférájává válása alapvetően megváltoztatta a Nyugathoz való orosz viszony külső feltételeit" - emeli ki Rühl, utalva a NATO terjeszkedésére, a Krím-félsziget, Dél-Kaukázus, a Fekete-tenger menti államok, valamint a Balti-tenger és a Baltikum idevágó problémáira.

"Kétértelmű és kritikus a kilátásokat illetően Washington és Moszkva Szocsiban dicsőített viszonya. Nem következett be tényleges közeledés az előretolt közép-európai amerikai rakétavédelmi rendszerről folyó vitában, bár Putyin a hivatalos szöveg szerint kijelentette, hogy az amerikai biztosítékok, miszerint ez a védelmi rendszer nem orosz rakéták ellen irányul, enyhíthetik az orosz aggodalmakat, ha intézkedések történnek." Putyin ismét az Oroszországi Föderáció támogatásáról biztosította Grúzia két szakadár határtartományát, Dél-Oszétiát és Abháziát, ezzel "verte vissza" Bushnak azt a Bukarestben kudarccal végződött kísérletét, hogy Ukrajna és Grúzia NATO-felvételét előbbre vigye.

Rühl felhívja a figyelmet arra, hogy Bukarestben a NATO-partnerek atomhadászati-fegyverzetkorlátozási ügyekben nem tudtak fontossági sorrendben és használható stratégiában megegyezni. "Mielőtt azonban Washington és Moszkva között újabb tárgyalásokra kerül sor, amelyeknek 2009 elején meg kell kezdődniük, hogy a hadászati fegyverrendszerek korlátozása határidejének lejártakor, 2009 vége felé legalább egy közbülső megállapodás születhessen, a NATO-partnereknek meg kellene állapodniuk a közös tárgyalási célokban és az európai hadászati rakétavédelem kérdésében is. Ez a fő prioritás, Ukrajna és Grúzia NATO-felvétele még várathat magára, a szövetség és az európai biztonság számára nem nélkülözhetetlen. Mindenesetre ez a Bush által dramatizált kérdés érinti az Oroszországhoz való jövőbeli viszonyt, és az európai NATO-partnerek számára is megér egy nyugodt latolgatást. A szövetség közös biztonsága szempontjából mindenekelőtt szükséges egy átfogó stratégiai koncepció kidolgozása, hogy az európai biztonsági kérdésekkel összefüggőbben és konkrétabban lehessen foglalkozni, mint 1991-ben és 1999-ben."

A cikkíró szerint egy európai rakétavédelmi NATO-programra vonatkozó elkötelező döntés elvileg független egy amerikai-orosz megegyezéstől. Biztonságpolitikailag azonban a kettő összefügg egymással. A szövetségnek és Oroszországnak a Közép-Keletről indított rakétákban megtestesülő nukleáris fenyegetéssel szemben közös biztonsági szükségletei vannak, Iránnal és Pakisztánnal szemben, vagyis rakétafejlesztő országokkal szemben viszont eltérnek az érdekek.

"A 2008-as esztendő, a bukaresti csúcstalálkozó és a Rajnánál 2009 áprilisában sorra kerülő ugyanilyen összejövetel közötti időszak nem lehet holtidő, ha az a cél, hogy a NATO összeforrott, aktív és sikeres legyen. Egy új atompolitikai és stratégiai egyetértésnek Moszkva és Washington között előbb vagy utóbb úgyis létre kell jönnie" - vélte elemzésében Lothar Rühl.