Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még mindig nincs áramellátás a földrengés sújtotta térségben

Egy nappal a délnyugat-kínai földrengés után újraindították azt a csővezetéket, amely a térséget látja el benzinnel és dízel üzemanyaggal. A térségben leállították az atomerőműveket.

Az 1240 kilométer hosszú, napi 200 ezer hordó kapacitású vezetéket biztonsági okokból állította le az üzemeltető PetroChina, a legnagyobb ázsiai olaj- és gázipari cég, hogy kiderítse: okozott-e károkat a létesítményben a hétfői természeti katasztrófa.

A földrengés sújtotta szecsuáni térségből származik Kína gáztermelésének a 21 százaléka, ugyanakkor elenyésző a napi olajtermelés, ami mintegy 3 ezer hordó. A szecsuáni térség adja az ország széntermelésének 3 százalékát.

Kormánydöntés szerint a térségben leállították a vegyipari üzemeket, felfüggesztették a szénbányászatot, valamint az olaj- és a gáztermelést.

A térségben nyolc erőművet is leállítottak, együttes termelésük alig 1 százaléka az országos kapacitásnak. Kiesésük azzal járhat, hogy az áram helyett növekszik a régióban az olajfogyasztás. Ez azonban nem érinti a világ második legnagyobb nyersolaj-fogyasztó országának olaj iránti keresletét, mivel a térség nem számít jelentős ipari régiónak.

A kínai környezetvédelmi minisztérium szakértőket küld a földrengés sújtotta területeken működő atomerőművekbe egy ökológiai katasztrófa megelőzése érdekében.

Az InfoRádió által megkérdezett nukleáris biztonsági szakértő elmondta: a világon mindenhol nagyobb erőhatásokra és extrémebb környezeti körülményekre méretezik a nagyipari teljesítményeket. Aszódi Attila hozzátette: a villamoshálózat károsodása miatt is leállhattak az erőművek, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy meghibásodtak.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×