Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Obama szinte már megállíthatatlan

Hillary Clintonnak nem sikerült közelebb kerülnie az amerikai demokrata párt elnökjelöltségéhez az előválasztási kampány két utolsó nagy állomásán. A fő esélyes továbbra is ellenfele, Barack Obama, ugyanakkor Hillary Clinton jelezte: továbbra sem adja fel a versenyt.

Hillary Clinton azt sugallta a választóknak, hogy a Észak-Karolinai és Indianai előválasztás lesz az a vízválasztó, amivel egyértelművé teszi, hogy ő lesz a demokrata párti elnökjelölt.

Bár Észak-Karolinában nem számított győzelemre, a másik államban jelentős előnnyel akarta zárni a voksolást. Nos, úgy tűnt, annak ellenére, hogy Indiánában megelőzte Barack Obamát, nem előzött eléggé.

Obama Észak-Karolinában tartott győzelmi beszédében már egy mögé felsorakozó egységes demokrata pártról beszélt, amely megakadályozza George Bush harmadik elnökségét - azaz John McCain republikánus szenátor elnökké választását.

Közben Hillary is jelezte, hogy továbbra is versenyben marad - így a vetélkedés akár más választásokkal szemben egészen a nyári pártkongresszusig is eltarthat. T

Clinton támogatói előtt azt mondta "Teljes gőzzel előre a Fehér Házba" - annak ellenére, hogy Indianában mindössze 17 ezer szavazattal vezetett Obama előtt.

Politikai megfigyelők megjegyzik, hogy Obama szinte megállíthatatlan: már megközelítette a 2025 delegátusi szavazatot, amely a jelöltség elnyeréséhez szükséges. Jelenleg több, mint 1800 küldött támogatja, szemben Clinton 1680 delegátusával.

Az elmúlt hetek azonban megmutatták azt is, hogy a sokak számára az új idők szelét jelentő - potenciálisan első színesbőrű elnök - sebezhető. Volt tiszteletese radikális megjegyzései visszavetették támogatását - és Hillary Clinton erre játszik.

Az amerikai szavazókat is egyre jobban foglalkoztatják az emelkedo energia és élelmiszerárak és ez még talán a pátoszos jövoképet felvázoló jelölttel szemben a gyakorlati megoldásokat hangsúlyozó Hillary Clinton felé terelheti a demokrata választókat. Az egykori first lady számára azonban "kezd bezárulni a lehetoség ablaka" és úgy tunik, hogy csak valami Obamának rendkívül káros leleplezés segítheti győzelemre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×