Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ökológia belépődíjat kérnek a Montenegróba érkezőktől

Júniustól tíz eurós ökológiai belépődíjat kell fizetniük a Montenegróba érkező autós turistáknak. Emellett korlátozzák az alkohol és az élelmiszer bevitelének mennyiségét is.

Nemcsak a külföldről érkező autósoknak, hanem a montenegrói lakosoknak is meg kell fizetniük a tíz eurós (2500 forintos) ökológia illetéket júniustól.

Ennek ellenében egy címkét ragasztanak a gépjármű szélvédőjére, amely egy évig lesz érvényes, tehát többszöri beutazásra is jogosít.

A befolyó összegből Montenegró jobb vízellátását szeretnék biztosítani, ami jelenleg nagy gondot okoz, még a turisztikai idényben is gyakran vannak korlátozások a vízfogyasztásban.

Az illeték mellett a turisták csak egy liter eredeti csomagolású alkoholt, egy liter üdítőt és öt liter vizet vihetnek be Montenegróba. Az élelmiszer mennyisége nem lehet több egy kilogrammnál, míg a kávé és a tea sem haladhatja meg ezt a súlyt.

A kilenc ülésesnél nagyobb, de öt tonnánál nem nehezebb járművek után harminc eurós illetéket kell fizetni, míg az ennél nagyobb tehergépjárművek és buszok esetében ötven eurós ökológiai belépődíjat kell fizetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×