Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

AI: Az olimpia miatt csak romlott az emberjogi helyzet Kínában

Nem javult, ellenkezőleg: romlott az emberjogi helyzet Kínában az olimpia miatt - állítja az Amnesty International. A nemzetközi emberjogi szervezet szerint a hatóságok a szokásosnál is szigorúbban lépnek fel az ellenzékkel szemben, mert stabil és harmonikus állam látszatát akarják kelteni a nyári játékok előtt.

Az Amnesty International (AI) felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) és a világ vezetőit, hogy egyértelműen és nyilvánosan ítéljék el a jogsértéseket, így azt is, amilyen módszerekkel a kínai hatóságok elfojtották a tibeti tiltakozásokat.

Különösen erős nyomás nehezedik George W. Bush amerikai elnökre annak érdekében, hogy maradjon távol az olimpia megnyitó ünnepségétől. Kedden 15 amerikai politikus levelet írt az elnöknek, amelyben "kifejezetten kellemetlennek" nevezték, hogy Bush esetleges jelenlétével áldását adná a kínai jogsértésekre.

Bush egyelőre azt tervezi, hogy részt vesz a megnyitón, miközben Angela Merkel német kancellár már jelezte, hogy távol marad az ünnepségtől, és Nicolas Sarkozy francia államfő sem zárta ki ezt a lehetőséget.

A "Kína: olimpiai visszaszámlálás" című jelentésében az AI azt írja, hogy a várakozásokkal és reményekkel ellentétben az olimpia nem indított el reformokat az ázsiai országban. "Egyre egyértelműebb, hogy az elnyomás újabb hulláma nem az olimpia ellenére, hanem éppen amiatt következett be" - hangsúlyozta a szervezet.

A politikai aktivistákat és a másként gondolkodókat a hatalom azért vette célba, mert meg akarják "tisztítani" Pekinget az olimpiára; sokakat közülük őrizetbe vettek, vagy másként korlátozzák szabad mozgásukban.

Az újságírók - a külföldiek sem - tudósíthatnak szabadon az eseményekről - olvasható a jelentésben, amelynek a nyilvánosságra hozása előtt Peking azzal vádolta meg az AI-t, hogy a szervezet "elfogult" Kínával szemben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×