Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövőre már várakozás nélkül autózhatunk az Adriára

A horvát építők 2009 nyarára ígérik, hogy elkészül a Zágráb-Split autópálya két hosszú alagútjának, a Sveti Roknak és a Mala Kapelának a párhuzamos járata.

A jelenleg irányonként egy sávra szűkülő "félalagutak" előtt a nyári turisztikai főszezonban rendszeresek a több kilométeres torlódások. Ennek megszűnését várják a párhuzamos alagutak elkészülésétől.

Hrvoje Anticevic, a beruházó cég főmérnöke elmondta a Jutarnji List című zágrábi napilapnak, hogy tavaly ősszel kezdték meg a már kifúrt alagutak belső építését, a tervek szerint haladnak, s az 5679 méter hosszú Sveti Rok és az 5761 méter hosszú Mala Kapela alagútpárján több száz munkás dolgozik éjjel-nappal.

A párhuzamos járatok kiépítése mintegy 300 millió kunába (több mint 10 milliárd forint) kerül.

Naponta csaknem 10 ezer, míg nyáridőben 35 ezer kocsi halad át a Sveti Rok alagúton. Tavaly volt olyan nap, hogy 40 ezer autó ment benne át Split, illetve Zágráb felé hétvégeken, amikor turnusváltás volt az adriai üdülőhelyeken.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×