Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Taktikát vált az ellenzék Kenyában

A kenyai ellenzék tovább folytatja a szerinte csalással hatalomra jutott elnökkel szembeni tüntetéseket, de taktikát vált - derült ki a hétre megszervezett tömegdemonstrációk harmadik napján. Az ellenzékiek azzal vádolják a rendőröket, hogy több embert is megöltek a tiltakozó akciók oszlatásakor.

Bojkottálni fogja a Mwai Kibaki köztársasági elnök szövetségesei által üzemeltetett cégeket a kenyai ellenzék - jelentette be a Narancs Demokratikus Mozgalom, az ODM. Az ellenzékiek ezen a héten még "hagyományos" tömegtüntetéseket rendeztek, de azok több ember halálához vezettek, amikor az oszlató rendőrök felléptek velük szemben.

A december 27-i elnökválasztás óta az ország etnikumait megosztó erőszakban több, mint 600 ember halt meg. A legtöbb áldozat Kibaki elnök törzséből került ki, amelynek tagjairól a többi népcsoport azt tartja, hogy jogtalan előnyökhöz jutnak az államigazgatásban és a gazdaságban.

A kenyai jogvédők is választási csalást emlegetnek

Közben a Kenyia Emberi Jogi Bizottság is kiállt az ellenzék állításai mellett, és azt mondta, hogy az elnökválasztás során kirívó szabálytalanságok történtek, főleg a szavazatszámláláskor.

Kibaki elnök a kétségbevont adatok szerint 230 ezer szavazattal kapot többet riválisánál, Raila Odingánál. Csakhogy, az emberi jogi bizottság szerint 360 ezer szavazatról nem lehet megmondani, hogy hiteles-e.

Közben az ellenzék az országos tiltakozóakció harmadik napját tartotta pénteken, mielőtt az elnökhöz közel álló cégek bojkottjába kezdett volna. Az ODM egyik szóvivője megemlítette, hogy a többek között egy tejipari cég, egy bank és egy közlekedési társaság került a feketelistára.

Önkényes gyilkosságokkal vádolják a rendőröket

A mozgalom szerint a tömegoszlató rendőrök hét ember haláláért felelősek. A hatóságok annyit ismertek el, hogy négy embert agyonlőttek.

Raila Odinga szerint a rendőrök a helyzetet kihasználva ártatlanokat "végeznek ki és ezzel oltják vérszomjukat". A hatóság azonban tiltakozott és azt mondta: "a politikusok kihasználják az egyszerű embereket".

Annan közvetítőútjának sem sok jót jósolnak

Közben Kenyába érkezik a sokadik külföldi közvetítő, Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár.

Korábban azonban a kormány egyik keményvonalas minisztere éreztette, hogy mire számíthat, amikor azt mondta: ők nem hívták Annant.

Az elnök pártjának vezető politikusai továbbra is határozottan tagadják, hogy bármiféle választási csalás történt volna, így nehéz elképzelni, hogyan lehet majd áthidalni a felek közötti szakadékot.

Az Európai Parlament egyhangúlag úgy döntött, hogy felfüggeszti a kenyai kormány segélyezését.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×