Ez volt az első alkalom, hogy az egyházfő így mondott beszédet azóta, hogy fél évvel ezelőtt döntött a régi, tridenti rítusú szentmise újbóli általános engedélyezéséről.
A katolikus egyházfő 13 csecsemőt keresztelt meg a szertartás során.

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.
A Google egy gyors biztonsági ellenőrzés elvégzését javasolja minden Gmail-felhasználónak.
The 82-year-old was arrested in Florida this morning after FBI searches of two Los Angeles-area storage units - he has previously denied allegations.