Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Komolyabb döntések híján kevesebb összecsapás lesz 2008-ban

Elnökválasztások bolygathatják meg az Egyesült Államok és Oroszország életét 2008-ban. Az Economist szerint az amerikai elnök béna kacsává válhat a jövő év végi voksolásig, Oroszországban pedig az állam stabilitása függ a 2008. márciusi választástól.

Az amerikai törvényhozás irányítását 2007-ben átvették a demokraták, az amerikai elnökválasztási kampány élessé válása miatt pedig a republikánusok is lökik el maguktól az elnököt, függetlenítve magukat a 2001 óta tartó Bush elnökség kudarcaitól.

Jövőre minden figyelem a jelöltekre, az ígéretekre, az egészségügy rendbetételére és az iraki szerepvállalásra vetül, George Bushnak azonban van még egy éve.

Az Economist szerint tökéletes lesz az elnök bénultsága a regnálása utolsó évében, maradandót legföljebb a külpolitikában tudna alkotni, a körülmények miatt viszont erre nincs sok esély. Ezek főként az idei bevándorlási reformkísérlet elbukásában, az egészségügy átalakításának kudarcában és az Irak-politikában gyökereznek.

A brit hetilap viszont úgy véli, így a 2008-as év egyik előnye lehet, hogy komolyabb politikai döntések híján kevesebb lesz az összecsapás is.

Mosolyoffenzíva

Mosolyoffenzíva várható az elnök és a külügyminiszter részéről a transzatlanti kapcsolatok alakításában, amelynek táptalajt adhat az Amerika barát Nicholas Sarkozy francia elnökké választása.

Az Economist szerint Irán lesz a kulcsa annak, hogy milyen lesz Bush utolsó elnöki éve.

Hasonlóan bizonytalan a helyzet Oroszországban is, ahol a brit hetilap a politikai stabilitás csökkenését várja a márciusi elnökválasztástól. Vlagyimir Putyinnak az alkotmány szerint tavasszal távoznia kell a Kremlből, de az alaptörvény azt elvben nem zárja ki, hogy rövid pauza után visszatérjen az elnöki székbe.

Csúcsára állított piramis

Kockázatos azonban Putyinnak túlságosan elzárkóznia a rövid szünet alatt, az elnök így várhatóan miniszterelnök lesz egy ideig - véli a hetilap. Bár az elnök most szinte a teljhatalmú vezetője Oroszországnak, az Economist szerint Putyin egy stabilnak tűnő, de valójában a csúcsára állított piramist épített ki nyolc év alatt, amit képes megbolygatni egy hozzá hű stróman is, mégpedig úgy, hogy elbizonytalanítja a hatalmat kiszolgáló üzleti kört.

A lap azt írja, esetleges miniszterelnökségének másik veszélye, hogy Putyinnak kormányfőként vállalnia kell a felelősséget az általa kiépített rendszer hibáiért. Az Economist szerint 2008-ban dominánssá válik Oroszországban a most is meghatározó nacionalizmus.

Szerző: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×