eur:
397.97
usd:
359.75
bux:
0
2024. október 2. szerda Petra

Letette a hivatali esküt az ukrán kormány

Kijevben a parlamenti jóváhagyás után letette a hivatali esküt a Julija Timosenko vezette új ukrán kormány. A politikust 227 képviselő igen szavazata mellett választották miniszterelnöknek.

Az ukrán képviselők most kézfeltartással szavaztak, miután a múlt héten Julija Timosenko két fordulóban sem kapta meg a szükséges többséget a törvényhozásban és hívei akkor arra gyanakodtak, hogy manipulálták a számítógépes szavazatösszesítő rendszert.

A 2004-es ukrajnai narancsos forradalom egyik vezéregyéniségét szövetségese, Viktor Juscsenko államfő jelölte a posztra, azután, hogy pártjaik koalíciós megállapodást kötöttek.

Az új kormány első miniszterelnök-helyettese Olekszandr Turcsinov, Julija Timosenko jobbkeze lett. A külügyi tárcát a Nyugat-barát nézeteiről ismert külügyminiszter-helyettes, az 51 éves Volodimir Ohrizko vezeti.

A másik tárca, amelynek vezetőjét az államfő jelöli, a védelmi: vezetője Jurij Jehanurov volt kormányfő, az elnököt támogató Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem (NU-NSZ) parlamenti képviselője lett.

A belügyminisztériumot ismét Jurij Lucenko (NU-NSZ), az első Timosenko-kormány belügyminisztere irányítja. A pénzügyi tárca élén a posztszovjet gazdasági reformok atyja, a privatizáció és a piacgazdaság bevezetésében fontos szerepet játszott Viktor Pinzenyik áll.

A kormányfőn kívül még egy női tagja lesz a kabinetnek: Ljudmila Deniszova munkaügyi és szociálpolitikai miniszter.

Az ellenzékbe kényszerülő Régiók Pártja vezetője, Viktor Janukovics volt kormányfő az ukrán néphez intézett keddi üzenetében közölte: Julija Timosenko kormányfővé választása "elmélyíti a politikai bizonytalanságot, konfrontációs folyamatokat indít el a társadalomban, igen kedvezőtlen befolyást gyakorol Ukrajna szociális-gazdasági fejlődésének ütemére".

Címlapról ajánljuk
Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Válaszcsapást helyezett kilátásba a kedd este Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és kudarcnak ítélte azt. Ugyanakkor Irán is figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon megtorló csapástól, mert súlyosabb válaszlépésre számíthat.

Akár karácsonyig is várhat az új kormányára Ausztria

Fennállása óta legnagyobb győzelmét aratta parlamenti választásokon Ausztriában a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), de az elemzők szerint először mégis a jelenlegi kancellár, a választáson vesztes Osztrák Néppárt elnöke, Karl Nehammer kaphat kormányalakítási megbízást az államfőtől.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×