Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.2
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Ez az első olyan választás, ahol a kártyák nincsenek előre leosztva"

Szombaton dől el, hogy ki lép Frunda György helyébe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kisparlamentjének az élén. A tisztségre azonos eséllyel pályázik Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

Sok év óta először készül olyan belső választásra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyben a kártyák nincsenek előre leosztva, és gyakorlatilag bármilyen eredmény születhet.

Szombaton ugyanis megújult összetételében ül össze az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), és a testület elnöki tisztségét 2001 óta betöltő Frunda György bejelentette, nem vállal több mandátumot.

A romániai magyar lapok híradásai szerint Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter mérkőzik meg a tisztségért, de mint Kovács Péter ügyvezető alelnök az Új Magyar Szó napilapnak elmondta, az is megtörténhet, hogy más jelöltek is versenybe szállnak.

Tény azonban, hogy ha a megnevezettek közül választ elnököt a testület, az mindenképpen generációváltást jelent. Biró Rozália ugyanis az RMDSZ második generációjához tartozik, a harmincéves Korodi Attila személyében pedig a harmadik generáció próbál tisztséget szerezni.

A Krónika napilap értesülései szerint az RMDSZ legbefolyásosabb politikusai is más-más véleményen vannak az elnökválasztás kapcsán. Míg Markó Béla elnök és Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető Biró Rozáliát támogatja, Borbély László miniszter, a kormányzati tevékenységért felelős ügyvezető alelnök Korodi Attila mögött áll.

Regionális vetülete is lesz a választásnak, hiszen a csíkszeredai Korodit többnyire a székelyföldi megyék küldöttei támogatják, Biró Rozália mögött pedig elsősorban a Partium és a szórványmagyarság küldöttei sorakoznak fel.

Hanganyag: Gazda Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×