Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.2
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ahol 60 ezer forint a követési távolság be nem tartása

Németországban a közúti bírságok összege elérheti a 750 eurót is, ami gyakran együtt jár a jogosítvány időszakos bevonásával. A német rendőrség bünteti azt is, ha valaki nem tartja be a követési távolságot.

A német közlekedési minisztérium által meghatározott és a rendőrség által behajtott bírságok célja az elrettentés.

Noha a közelmúltban szóba került a büntetések összegének további emelése, egyelőre úgy tűnik, az illetékesek elálltak a terv megvalósításától.

Így jelenleg a legmagasabb büntetést, 750 eurót (180 ezer forintot) azokra szabhatnak ki, akik jelentős mennyiségü alkoholt, vagy kábítószert fogyasztottak, mielőtt a volán mögé ültek és ezáltal súlyosan veszélyeztették a közúti forgalom biztonságát. Ezt negyedévre szóló jogosítványmegvonás is kiséri.

Ugyancsak súlyosan büntetik azokat, akik nem tartják be a követési távolságot, ebben az esetben maximum 250 euró (mintegy 60 ezer forint) lehet a bírság összege, ráadásul három hónapra bevonják a jogosítványt.

Tíz és 375 euró (2500 és 94000 forint) között büntethetők a megengedett sebességnél gyorsabban hajtók, habár az ő esetükben a jogosítvány végérvényes bevonása sem kizárt, ha sikerül bebizonyítani, hogy a kihágás ismételt alkohol, vagy kábítószerfogyasztás hatására történt.

A veszélyes előzést legfeljebb 125 euróval (30 ezer forinttal) büntetik, amit egyhavi jogosítványmegvonás is kiegészíthet.

Viszonylag olcsón megússzák a tilosban parkolók, ugyanis maximum 35 eurót (8700 forintot) szabhatnak ki a rendőrök arra, aki gépkocsiját testi fogyatékosok számára fenntartott helyen állítja le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×