Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
323.16
bux:
147737.38
2026. november 5. csütörtök Imre

Ismét Kurt Beck a német szociáldemokraták elnöke

Hatalmas többséggel ismét Kurt Becket választották meg pénteken a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökévé a párt hamburgi kongresszusán.

Az 58 éves politikusra - aki Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke is - a küldöttek 95,5 százaléka szavazott, egyben támogatásáról biztosítva a Beck által képviselt, a schröderi reformpolitika óvatos kiigazítását célzó törekvéseket. Az 508 érvényes szavazat közül 483 támogatta Beck elnökségét, míg 17 küldött ellene szavazott.

Kurt Beck 2006 májusa óta áll az SPD élén. Pártelnökként az egészségügyi okok miatt lemondásra kényszerült Matthias Platzecket váltotta fel. A párt tavaly májusi kongresszusán Beck a szavazatok 95 százalékát kapta, ami azt jelenti, hogy támogatottsága - ha csekély mértékben is - tovább növekedett.

Mindez annak fényében különösen jelentős, hogy a kongresszust megelőzően a szociáldemokratákat mind a reformok jövőjét, mind a szövetségi politikát, elsősorban a Baloldal pártjával való kapcsolattatást illetően éles viták osztották meg. A pénteki szavazás ugyanakkor azt bizonyította, hogy a küldöttek egységesen felsorakoztak a pártelnök mögött.

A kongresszust megnyitó beszédében egyébként a régi-új pártelnök a SPD szociális profiljának erősítése és a hagyományos értékek nagyobb hangsúlyozása mellett állt ki. Ennek jegyében bírálta a koalíciós partner (CDU/CSU) túlzottan "piacradikális" politikáját, a Baloldal pártjától erőteljesebb elhatárolódást sürgetett, saját pártját pedig nagyobb önbizalomra és összefogásra szólította fel.

Kurt Beck 1994 óta Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke, korábban inkább "vidéki", s kevésbé országos politikus hírében állt. A mostani szavazás azonban rácáfolt minderre, egyben valószínűsítette, hogy a 2009-ben esedékes parlamenti választásokon ő lesz az SPD kancellárjelöltje.

A kongresszus egyidejűleg három alelnököt választott, mégpedig Frank-Walter Steinmeier külügy- és Peer Steinbrück pénzügyminiszter személyében, míg a harmadik alelnök az SPD baloldali szárnyának egyik fő képviselője, Andrea Nahles lett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×