Infostart.hu
eur:
364.65
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Izraeli katonák lelőttek két palesztint Gázában

Izraeli katonák szerdán lelőttek két palesztint a Gázai övezetben, a két fiatal előzőleg részt vett izraeli célpontok elleni palesztin rakétatámadás végrehajtásában.

Az izraeli katonaság mindössze néhány perccel azután végzett a két palesztinnal, hogy az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet közölte, tagjai rakétákat lőttek ki Izraelre.

Az izraeli védelmi miniszter helyettese szerdán kijelentette: itt az ideje, hogy növeljék a nyomást a szélsőségesekre. "Egyértelmű, hogy le kell állítanunk a (Gázai övezetbe irányuló) áram- és üzemanyagellátást" - jelentette ki Matan Vilnaj az izraeli katonai rádióban. "Jó néhány hétre drámaian csökkentjük az Izraelből kiinduló áramszállításokat" - mondta, megerősítve a Haarec című izraeli lap és a közszolgálati rádió szerdai jelentését, amely szerint az izraeli védelmi minisztérium a zsidó állam elleni, szűnni nem akaró palesztin rakétatámadások miatt a Gázai övezet áramellátásának korlátozását fogja javasolni a kormánynak.

A korlátozó intézkedést a kiszivárogtatások szerint már csütörtökön hivatalosan jóváhagyhatja Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. A tervezett lépések szerint Izrael először 15 percre, majd minden nap egyre hosszabb időre szakítaná meg a Gázai övezet áramellátását - a kórházakat és a hasonló fontosabb intézményeket kivéve -, egészen addig, amíg a palesztinok be nem szüntetik a rakétatámadásokat. Egyelőre nem lehet tudni, Izrael mikortól alkalmazná ezt az eszközt, amelyet a palesztinok máris elítéltek, mint az emberi jogokat sértő kollektív büntetést.

Nem lehet tudni, az izraeli áramkorlátozásoknak milyen tényleges hatása lesz a Gázai övezetben élők számára. Az övezetben már most is rendszeresek az áramkimaradások, sok háznál ezért van tartalék áramfejlesztő is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×