Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Gyerekek kezében robbant fel a talált gránát

Kambodzsában két gyerek meghalt, hét súlyosan megsérült, amikor felrobbant egy gránát, amellyel játszottak.

A gyerekek marhákat legeltettek, amikor megtalálták a robbanószerkezetet, amely még a kambodzsai háborúból maradt a területen.

A gyerekek játszani kezdtek a gránáttal, amely felrobbant. Ketten a helyszínen életüket vesztették.

Az ázsiai államban nagyjából három évtizeden át tartott a fegyveres konfliktus, amely hivatalosan csak 1998-ban fejeződött be. A becslések szerint több millió akna és tüzérségi lövedék maradt a harcok után.

Kambodzsa legvéresebb korszaka 1975. április 17-én kezdődött, amikor a vörös khmerek elfoglalták a fővárost.

A Pol Pot vezette erők célja egy agrárparaszti kommunista ország kialakítása volt, amely értelmiségiek nélkül működik.

Egyes becslések szerint a vörös khmerek legalább egymillió embert öltek meg, más források viszont több mint kétmillióra teszik az áldozatok számát.

Pol Pot rémuralmát a vietnami csapatok 1979-ben döntötték meg. A diktátor 1998-ban halt meg.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×