Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Szakembereket csábítanak Németországba

Egyre nagyobb fejtörést okoz a szakemberhiány a német kormánynak. Kiváltképpen mérnökökre és informatikusokra lenne szükség a gazdasági fellendülés biztosításához, ellenkező esetben milliárdos veszteség fenyegeti az ipart.

Rövidesen akadozni kezd a termelés, ha nem gondoskodnak haladéktalanul a hiányzó szakemberek pótlásáról - állapítja meg a német gazdasági minisztérium hétfőn közétett jelentése.

A fém- és elektronikai ipar, valamint a gépgyártás terén egyre szűkösebb a szakember-utánpótlás, ezért már idén több mint 20 milliárd euró veszteség fenyegeti a német gazdaságot.

Az egyetemekről kilépő mérnökök, matematikusok, természettudományi szakemberek és informatikusok zöme inkább külföldön próbál szerencsét, ezért a minisztérium a bevándorlási feltételek könnyítését javasolja, az Európai Unión kívüli országokban végzett fiatal diplomások letelepedésének elősegítése érdekében.

A jelentés kiemeli azt is, hogy a béralkuknál is érezhető a műszaki szakemberek kis száma, a mérnökök és informatikusok sok esetben aránytalanul magas béreket tudnak kialkudni, ami hátrányosan érinti a cégek nyereséges működését.

A kérdés égető voltát jelzi, hogy a témát a héten esedékes rendkívüli kormányülés napirendjére tűzték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×