Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Kiszámíthatatlan az elnök felesége

Hónapok óta first lady, egyelőre azonban úgy tűnik: Cécilia Sarkozy még nem tudja, milyen szerepet töltsön be elnök férje oldalán. Madame Sakrozy már visszautasította az amerikai elnök meghívását is, máskor azonban bekapcsolódik a nemzetközi politika irányításába.

A férje francia elnök lett egy olyan kampány után, amelyben a leendő first lady szinte egyáltalán nem jelent meg.

A közvélemény már májusban, a francia elnökválasztás előtt azt találgatta: vajon milyen államfőfeleség lesz Cécilia Sarkozy-ből. A hölgyről ugyanis szinte semmit nem tudtak a választók.

Cécilia 2005-ben öt hónapot az Egyesült Államokban töltött, ahol egy másik férfival élt. Később visszatért a férjéhez, ám nyilvánosan továbbra sem jelent meg az oldalán.

Nicolas Sarkozy ezt az időszakot úgy emlegette, mint élete legnehezebb szakaszát, amely szerencséjére már véget ért.

A francia lapok beszámolói szerint Cécilia részt vett a kampányban, de csak a háttérben játszott szerepet. Az újságok egy publicistával is összehozták az asszonyt, a férfi azonban tagadta, hogy bármi köze lenne Madame Sarkozy-hez.

Úgy tűnik, az elnökválasztás óta eltelt néhány hónap kevés volt ahhoz, hogy Cécilia eldöntse, milyen premiere dame-ja, milyen first lady-je akar lenni Franciaországnak.

Néha úgy viselkedik, mint akinek az lenne a célja, hogy élje tovább az eddigi életét és felrúgja a protokolláris szabályokat, máskor azonban eleget tesz ilyen jellegű kötelezettségeinek.

Előfordult például az, hogy a G8-ak csúcstalálkozóján azért hagyta faképnél a többi elnökfeleséget, hogy születésnapi partit szervezzen a lányának.

Az amerikai elnök családi ebédre szóló meghívását pedig torokfájásra hivatkozva utasította vissza, miközben másnap sokak szeme láttára barátaival vásárolgatott.

Máskor azonban bekapcsolódik a politikába. Nemrég például Líbiába utazott, hogy Kadhafi elnökkel tárgyalhasson a bolgár orvosok és nővérek szabadon bocsátásáról.

Egyelőre tehát úgy tűnik, nem találja a helyét elnök férje oldalán. A kormányforrások szerint őszre tisztázódik, hogy pontosan milyen first lady-je van Franciaországnak.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×