Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Menekülnek a tisztek a katonai titkosszolgálattól

A terrorizmus elleni globális harc sikerét veszélyezteti, hogy tömegesen hagyják el a tisztek a brit katonai titkosszolgálatot. Az elmúlt három évben a tisztek húsz százaléka távozott.

Száznál több tiszt hagyta el a katonai titkosszolgálatot; volt, aki a magánszférát és a magasabb fizetést választotta, de volt olyan is, aki csalódott a hírszerzés vezetésével, ezért választott más munkahelyet.

A tisztek exodusa miatt pedig egy sor posztra olyan embert helyeztek, akinek sem a képzettséges, sem a tapasztalata nincs meg a munka megfelelő elvégzéséhez. "Õrnagyokat neveznek ki olyan posztokra, amelyekre alezredeseket szabadna csak" - dohogott a lapnak egy neve elhallgatását kérő forrás.

A minisztérium, hogy gátat vessen az elvándorlásnak, állítólag prémium bevezetését fontolgatja. A titkosszolgálat felmondani készülő tagjait 50 ezer font (74 ezer euró) kifizetésével próbálnák rávenni arra, három évvel hosszabbítsák meg szerződésüket.

A brit védelmi minisztérium szóvivője nem kívánt megjegyzést fűzni az újság értesüléseihez, de azt elismerte, hogy a tárca igyekszik visszaszorítani a hírszerzéstől kilépők magas számát, és azon van, hogy megtartsa a szolgálat munkatársait.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×