Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.16
bux:
148071.23
2026. november 4. szerda Károly

Mélyül a válság és fogy a kormány Irakban

Tovább mélyült a politikai válság Irakban, ahol hétfőn újabb öt szunnita miniszter jelentette be, hogy bojkottálja a kormány üléseit. Ezzel majdhogynem szétesett a Nuri al-Maliki vezette egységkormány.

Az utcákon és a politikában sincs nyugalom Irakban. Miközben az északi Tal Afarban egy öngyilkos merénylő 28 embert - köztük 19 gyereket - ölt meg, a síita vezetésű, de eddig nemzeti egységkormánynak hívott kabinet üléseiről az utolsó öt szunnita miniszter is kivonult.

A politikai bizonytalanság közepette az amerikai hadsereg szeretne eredményeket felmutatni a lázadók elleni harcban, amelyre George Bush elnök további több tízezer katonát küldött a közel-keleti országba.

Amerikai illetékesek szerint sikerült csapást mérni az iraki al-Kaidára, például azzal, hogy megölték a síiták ellen elkövetett egyik merénylet tervezőjét.

Nagyköveti szinten tárgyal Washington és Teherán

Akár a haladás jeleként lehet értelmezni azt is, hogy az amerikai és iráni nagykövet immár harmadszorra ült le egymással tárgyalni az iraki rendezésről. Washington rendszeresen azzal vádolja Teheránt, hogy szélsőséges síita milíciákat támogat, és támadásokat szervez a koalíciós erők ellen.

A legtöbb figyelmet azonban mégis a kormányválság keltette. Hat szunnita miniszter múlt heti és öt mostani távozása után Irak még távolabb került a különböző vallási és etnikai csoportok - a nemzet alkotórészei - közötti kiegyezéstől.

Egy nyáron, az amerikaiak által kiadott ország-jelentés megjegyezte, hogy az olajban gazdag Irakban még mindig nem sikerült megegyezni az olajbevételek elosztásáról, és elakadt a politikai reform.

Újabb merénylettől tartanak a zarándokok


A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a bojkottot bejelentő miniszterek azt mondták: továbbra is irányítani fogják tárcájukat. Az eredmény az, hogy az egyes minisztériumok különböző vallási és etnikai csoportok befolyása alá kerültek, és a megosztottság konzerválja a polgárháborúhoz közeli állapotokat.

Tudósítók szerint a helyzet még feszültebbé válhat, ha az erre a hétre, Bagdadba tervezett síita zarándokokat megtámadják a szunnita ellenállók. Két évvel ezelőtt már a pletyka, hogy öngyilkos merénylő bújik meg közöttük, akkora pánikot okozott a zarándokok között, hogy ezer embert agyontapostak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×