A legismertebb áldozat Milada Horáková jogász és politikus volt, akit a hetekig tartó koncepciós perben halálra ítéltek, és 1950. június 27-én a prága-ruzynei börtönben kivégeztek.
A per egyik államügyésze a ma 84 esztendős Ludmila Brozsová-Polednová volt. A prágai ügyészség szóvivője szerint az idős asszonyt gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, akár 15 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.
Az 57 évvel ezelőtti per aktív résztvevői közül már csak ketten élnek. A vizsgálatot vezető Milan Moucska elleni eljárást a prágai államügyészség még 2003-ban, bizonyítékok hiányában leállította.
Ez az első eset, hogy az 1950-es évek politikai perének vádlói közül valakit bíróság elé állítanak.
Az akkori monstre perben, amelyet a cseh rádió egyenes adásban közvetített, összesen 12 embert ítéltek el, közülük hármat kivégeztek.
Az ítéletet 1968-ban, a prágai tavasz idején megszüntették, ám Horákovát csak 1990-ben, a bársonyos forradalmat követően rehabilitálták, addig nem nagyon beszéltek a kommunista időszak törvénysértéseiről.
Maga a vádlott csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az annak idején érvényes törvények szellemében járt el, és azért követelt halálos ítéletet Horáková ellen, mivel maga is beismerte, hogy államellenes, felforgató tevékenységet végzett.
A korabeli dokumentumok azonban arról tanúskodnak, hogy a vádlottakat koholt vádak alapján, politikai okokból ítélték el.
Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna