Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.47
bux:
148117.13
2026. november 4. szerda Károly

Iránban halálra ítéltek két kurd újságírót

Halálra ítélt egy iráni bíróság két kurd újságírót, akiket "Isten ellenségeinek" minősítve mondtak ki bűnösnek - erősítette meg kedden Alireza Dzsamsidi, az igazságszolgáltatás szóvivője.

Dzsamsidi szerint a két újságírót, Abdolvahed Bohimart és Adnán Haszanpurt azért ítélték kötél általi halálra, mert "moharebek" voltak, ami perzsa nyelven annyit jelent: "Isten ellenségei".

Az ítéletet július 16-án mondta ki az iráni Kurdisztánban lévő Mariván bírósága - közölte a szóvivő, aki nem árulta el, pontosan milyen vádakat hoztak fel az elítéltek ellen. Azt sem tudta megmondani, hogy a halálos ítéleteket helybenhagyta-e a legfelsőbb bíróság, amint azt az iráni jog előírja.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi sajtószervezet már a múlt héten tiltakozott az ítélet ellen, és kérte a nemzetközi közösséget, hogy járjon közben Iránnál az ítélet végrehajtásának megakadályozása érdekében.

Az RSF szerint a két újságíró az Aszo (Láthatárok) című folyóiratnak volt a munkatársa. A lapot két éve betiltották. Az RSF úgy tudja, hogy az egyik vádlott, Haszanpur az Aszo hasábjain az iráni Kurdisztán rendkívül érzékeny témakörével foglalkozott.

A szervezet úgy tudja: zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalása során "a nemzetbiztonság elleni felforgató tevékenység és árulás" vádpontjaiban találták bűnösnek. "Bűneit" súlyosbította az is, hogy több külföldi tömegtájékoztatási eszközzel, például az Amerika Hangja rádióállomással tartott fenn kapcsolatokat.

A másik elítélt egy környezetvédő civil szervezetnek is tagja volt. A szervezet botrányosnak és szégyenteljesnek minősítette az ítéleteket, s ugyancsak nemzetközi közbenjárást kért az ítélet felülbírálata érdekében.

A 71 millió lakosú Iránban mintegy 6 millió kurd él.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×