Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.13
bux:
148784.68
2026. november 4. szerda Károly

Nagy erejű bomba robbant Bagdadban

Nagy erejű robbanás rázta meg Bagdad központját hétfőn - közölte a helyi rendőrség, jelezve, hogy legkevesebb hat ember vesztette életét a detonációban. Hivatalos jelentések szerint a sebesültek száma meghaladja a harmincat.

A gépkocsiba rejtett pokolgép néhány órával azt követően lépett működésbe, hogy feloldották a gépjárművekre vasárnapra kirótt közlekedési tilalmat, amelyet biztonsági megfontolásokból vezettek be azzal összefüggésben, hogy az iraki labdarúgó-válogatott az Ázsia Kupa döntőjében megmérkőzött Jakartában Szaúd-Arábia válogatottjával. (Irak végül 1-0-ra győzött.)

A korábbi elődöntő után autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban a győzelmet ünneplő tömegben. A hasonló merényletek megakadályozása végett tiltották meg vasárnapra a gépkocsiforgalmat.

A detonáció a forgalmas Tajran téren következett be. A tér a bagdadi tömegközlekedés egyik központja, amelyet több autószerelő-műhely vesz körül. A robbanás következtében keletkezett tűzben négy mikrobusz és két személygépkocsi kiégett.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×