Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
322.79
bux:
148842.12
2026. november 4. szerda Károly

Hatalmas mérgező felhő fenyegeti Nyugat-Ukrajnát

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint nem éri el Magyarország térségét az ukrajnai levegő-szennyezés. Ukrajnában hétfő este borult fel egy foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, hat tartálykocsi pedig kigyulladt. A hatóságok vegyi riadót rendeltek el a baleset körzetében, a Lvov megyei Buszk térségéből pedig 800 embert telepítettek ki.

Lvovtól 80 kilométerre siklott ki az a tehervonat, amely folyékony foszfort szállított. A katasztrófa nyomán 20-an megsérültek, illetve mérgezést kaptak - köztük tíz tűzoltó is.

Az orosz és ukrán médiának nyilatkozó szakértők arról beszéltek, hogy a foszformérgezés halálos kimenetelű is lehet, viszont a most történt baleset közepesen súlyosnak mondható.

Több tűzoltóegység mégis négy órán keresztül próbálta lehűteni a tartálykocsikat - írta az ITAR-TASZSZ hírügynökség. A BBC szerint 56 négyzetkilométer kiterjedésű mérgező felhő fenyegeti a környéket.

Olekszandr Kuzmuk, az ügyben illetékes ukrán miniszterelnök-helyettes elismerte, hogy Csernobilhoz hasonlóan katasztrófa történt, és azt mondta, komoly fenyegetést jelent, aminek kimenetelét nem lehet megjósolni.

A környékről 800 embert evakuáltak - a legtöbbjük gyerek, mert a felnőttek közül sokan nem voltak hajlandók elhagyni otthonaikat.

Több szervet is megtámad

Az ukrán hatóságok bűncselekmény miatt kezdtek nyomozást - bár az ukrán államvasutak vezetése kizárta azt, hogy szabotázs történt, így valószínűleg gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés miatt folytatódhat az eljárás.

A helyszínen szakértők gyűjtenek talaj- és vízmintákat, hogy kiderítsék: mekkora mértékű is a környezetszennyezés. Egy, a helyszíntől 40 kilométerre található laktanyában például gázmaszkot viselő katonák gyűjtöttek levegőmintákat, a 80 kilométerre fekvő, 800 ezres lakosú Lvov önkormányzata pedig arról tárgyalt, hogy milyen lépéseket tegyen a szennyezés elterjedésének megakadályozására.

A baleset során a környezetbe jutott sárga foszfor az emberi csontokra, agyműködésre és májra veszélyes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×