Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Továbbra sem tudni mi lett a túszul ejtett nők és gyerekek sorsa

Egy nappal a pakisztáni hadsereg által indított ostrom kezdete után is folytatódtak a harcok az iszlámábádi Vörös Mecsetnél.

Továbbra sem tudni, mi lett azoknak a nőknek és gyermekeknek a sorsa, akiket a hatóságok szerint a mecsetbe magukat elsáncoló szélsőséges muzulmán fegyveresek túszul ejtettek.

Szerda hajnalban ismét robbanások és lövések zaja hallatszott a mecset irányából.

A pakisztáni hadsereg által egyhetes ostromzár után indított keddi ostrom során több mint hatvanan haltak meg, közöttük volt a szélsőséges diákokat vezető Abdul Rasid Gázi molla.

Vahíd Arsad tábornok, a hadsereg szóvivője kedd éjjel azt közölte, hogy az épületegyüttes mintegy 20 százaléka van a fegyveresek kezén.

Továbbra sem tisztázott, hogy mi történt a hatóságok vádjai szerint a szélsőségesek által túszul ejtett, "élő pajzsként" használt nőkkel és gyermekekkel.

Kedden mintegy hatvan nő és gyermek hagyta el az épületegyüttest, de a feltételezések szerint jóval többen tartózkodhatnak még odabent.

Gázi molla korábban azt közölte, hogy 1.800 híve tartózkodik a mecsetben, és senkit nem kényszerítettek erre akarata ellenére.

A lázadók ellenállása annyira heves volt, hogy feltételezhető a fegyveresek jelenléte - mondta Tarik Azim tájékoztatási miniszter, aki szerint nem diákok, hanem edzett és alaposan kiképzett fegyveresek vannak az épületben.

Az önkéntes száműzetésben elő Benazir Butto volt pakisztáni kormányfő támogatásáról biztosította a hatóságok fellépését.

"Kritikus vagyok a Musarraf-rendszerrel szemben, de úgy gondolom, végre jogosan tettek valamit a szélsőséges fegyveresekkel szemben" - mondta a politikusnő egy televíziós interjúban.

Kedd este az ostrom miatt feldühödött mintegy 300 tüntető fáklyákkal felgyújtotta több nyugati segélyszervezet sátrait az 2005. évi földrengés sújtotta északnyugat-pakisztáni Battagram városban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×