Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
312.33
bux:
134602.35
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Leváltották az iraki parlament elnökét

Iraki parlamenti képviselők hétfőn közölték, hogy zárt ülésen leváltották a házelnököt. A szunnita Mahmúd al-Masadáni viselkedése gyakran hozta kellemetlen helyzetbe az iraki kormány szunnita partnereit, és menesztését Núri al-Máliki síita miniszterelnök koalíciós kormánya is üdvözölte. Hivatalos források szerint a 275 tagú törvényhozás tagjai közül 168-an vettek részt a hétfői zárt ülésen, és 113-an szavaztak Masadáni menesztésére.

Három névtelenségbe burkolózó törvényhozó közlése szerint a parlament legnagyobb, 44 fős szunnita frakciója, az Iraki Egyetértés Frontja megígérte, hogy egy héten belül kijelöli az új parlamenti elnök személyét.

Masadani egyébként mérsékelt politikus hírében áll, és többször arra szólította fel a szunnita felkelőket, hogy csatlakozzanak a kormánnyal kezdett párbeszédhez, a síiták vezette koalíciós kabinetben részt vevő, egymással gyakran civakodó pártok képviselőit pedig arra ösztönözte, hogy "ugyanazon a nyelven kezdjenek tárgyalni egymással".

A leváltott pártelnök szókimondó modora és nem egyszer durva hangvételű megnyilvánulásai azonban főként a szunnita keményvonalasok számára váltak mindinkább elfogadhatatlanná.
A pohár végül akkor telt be, amikor Masadáni vasárnap utasította testőreit, hogy fizikailag bántalmazzanak egy síita képviselőt a parlamentben.

Miután a megvert képviselő panaszt emelt emiatt, született döntés arról, hogy rendkívüli és zárt ülést hívnak össze a parlamenti vezető menesztéséről. Az Iraki Egyetértés Frontja már ugyanaznap felszólította a házelnököt, hogy mondjon le.

Politikai elemzők úgy vélik, Masadáni távozása a közéletből nem lesz befolyással a kormány munkájára, illetve a síiták, szunniták és kurdok közötti hatalommegosztási rendszerre.

Ugyanakkor többen arra is felhívják a figyelmet, hogy a leváltás akkor következett be, amikor Washington mind erőteljesebb nyomást fejt ki Bagdadra, hogy az arab ország kormánya az olajból származó bevételeit ossza meg a szunnita közösséggel, és hozzon olyan tartományi választási törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a szunniták az eddiginél jelentősebb mértékben vehessenek részt a politikai folyamatok alakításában.

Címlapról ajánljuk
Áll a bál Londonban az újabb antiszemita támadás miatt

Áll a bál Londonban az újabb antiszemita támadás miatt

Határozottabban kell elítélni a brit zsidó közösség elleni támadásokat. Erről beszélt a londoni rendőrkapitány, azután, hogy Londonban egy férfi megkéselt két zsidó férfit az utcán. A korábbi incidensekkel szemben ezt az esetet már gyorsan terrortámadássá nyilvánították.

Kaiser Ferenc: a globális védelmiköltség-becslés jócskán „alálőhet”, de a nyertes így is az Egyesült Államok

Rekordszintre, 2890 milliárd dollárra emelkedtek a globális fegyverkezési kiadások 2025-ben, immár 11. egymást követő évben növekedve – közölte a Stockholmi Nemzetközi Béke Kutatóintézet. Ez azonban valószínűleg meg sem közelíti a valódi összegeket.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Nagy emelkedésben az Opus és a 4iG

Nagy emelkedésben az Opus és a 4iG

A nap eleji kis mínuszok után egyre feljebb kapaszkodnak a világ tőzsdéi, az európai és az amerikai vezető részvényindexek is pluszban vannak. Összességében azonban mérsékelt az emelkedés, amit többek között amerikai makroadatok és vállalati gyorsjelentések táplálnak. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×