Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Lemondott a belga kormány

Benyújtotta lemondását a belga kormány, miután a hét végén tartott választásokon súlyos vereséget mért rá az ellenzék.

II. Albert belga király hétfő délelőtt kihallgatáson fogadta Guy Verhofstadt miniszterelnököt, aki a vasárnapi parlamenti választások nyomán benyújtotta kabinetje lemondását.

Az uralkodó ezt elfogadta, s a kormányt - az új kabinet megalakulásáig - megbízta a folyó ügyek intézésével.

A választásokon az eddigi kormánykoalíció komoly vereséget szenvedett, s különösen nagy visszaesést könyvelhetett el a koalíció két flamand ereje, a miniszterelnököt adó flamand liberális párt, illetve a flamand szocialisták.

Guy Verhofstadt vasárnap éjszaka bejelentette, hogy elismeri felelősségét pártja vereségében, s a jövőben "félreáll", azaz nem pályázik újra a miniszterelnöki posztra. Verhofstadt nyolc éven át irányította Belgiumot.

A most következő kormányalakítási tárgyalások a szakértők véleménye szerint hosszúnak ígérkeznek.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×