Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
144659.63
2026. november 3. kedd Győző

Nem kívánatos személy lett az SZDSZ-es politikus

Szent-Iványi István SZDSZ-es európai parlamenti képviselő valószínűleg nem kap beutazási vízumot Észak-Koreába a róla kialakult "rossz kép" miatt - erről tájékoztatta az Európai Parlamentet a KNDK londoni nagykövetsége.

A kérdés amiatt merült fel, mert az EP Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős delegációjának munkacsoportja 2007. június 22. és 27. között hivatalos látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, és a munkacsoportnak tagja lenne Szent-Iványi is, aki egyébként a delegáció alelnöke.

"Elfogadhatatlannak tartom, hogy Észak-Korea válogasson az Európai Parlament képviselői között aszerint, hogy kivel szándékozik egy delegáció tagjaként találkozni" - kommentálta a döntést a politikus.

"Úgy értékelem, hogy mindez munkám elismerése, amit eddig az észak-koreai emberi jogi helyzet javítása érdekében végeztem. Az észak-koreai hatóságok ellenállása arra ösztönöz, hogy ezt a jövőben még nagyobb lendülettel folytassam" - tette hozzá.

A KNDK döntésével keddi ülésén foglalkozott az EP Külügyi Bizottsága.

A Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős delegáció elnöke, az osztrák Hubert Pirker levélben fordul az ázsiai ország londoni nagykövetségéhez, amelyben a döntés fenntartása esetére komoly következményeket helyez kilátásba.

Az ügyet csütörtöki ülésén tárgyalja majd az EP elnökéből és frakcióvezetőiből álló Elnökök Konferenciája is.

Brüsszeli megfigyelők szerint Szent-Iványi többek között azzal hívta ki maga ellen a phenjani vezetés haragját, hogy idén márciusban az ő kezdeményezésére tartottak az Európai Parlamentben meghallgatást az észak-koreai emberi jogok helyzetéről.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×