Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Több ezer zsidót mentett meg a japán "Shcindler"

Szugihara Csiune szobrát is megtekintette múlt heti litvániai látogatása során a japán császár és a császárné. De ki is az a Szugihara Csiune? Több mint fél évszázaddal a holokauszt után kiderült, hogy a "japán Schindler" több mint hatezer zsidót mentett meg.

Néhány évvel ezelőtt még Japánban is keveset tudtak a zsidómentőről.

Ellentétben Oscar Schindlerrel, a német iparmágnással, akiről köztudott volt, hogy csaknem 1100 zsidót mentett meg a koncentrációs táborok borzalmaitól a második világháborúban, Szugiharáról ez csak hét évvel ezelőtt derült ki.

Szugihara konzulként szolgált Litvánia ideiglenes fővárosában a háború alatt, posztjáról 1940-ben mondott le német nyomásra.

Nem féltek


Akkoriban a város lakóinak a negyede zsidó származású volt, többségük jól élt, és integrálódott a helyi társadalomba.

Sokan nem tartottak attól, hogy részük lehet a koncentrációs táborok borzalmaiban, ezért nem próbáltak elmenekülni, egészen addig míg szinte késő nem lett.

A történelem furcsaságai miatt azonban helyzetük úgy alakult, hogy az utolsó esélyt a menekülésre a japán diplomata jelentette számukra.

Saját kezűleg gyártotta a vízumokat


A férfi ugyanis tíz napon keresztül, felesége segítségével "gyártotta" számukra a vízumot saját kezűleg, amelyből távozásáig hatezret tudott elékészíteni. Ezzel gyermekek és nők százait is megmentette a haláltól.

Az utolsó ténykedése az ostromlott városban az volt, hogy átadta konzuli pecsétjét egy menekülő embernek.

"Jutalomból" elbocsátották

Miután a diplomata visszatért hazájába, tetteiért az volt a "jutalma", hogy elbocsátották a külügyminisztériumtól.

Először fordítással kezdett foglalkozni, majd egy magánvállalatnál helyezkedett el. 1986-ban halt meg, a családjának pedig ezt követően még tizennégy évet kellett várnia a minisztérium bocsánatkérésére.

Litvániában azonban szobrot állítottak neki, és akiket megmentett, úgy gondolják: a legnagyobb elismerés tetteiért az, hogy az emlékművet a japán császári pár is felkereste.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×