Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.5
bux:
142661.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Liechtenstein nem ismeri el Szlovákiát

Liechtenstein diplomáciája még mindig nem vesz tudomást a Szlovák Köztársaság létéről. A nagyhercegség a Benes-dekrétumok miatt nem ismeri el Szlovákiát.

A miniállam még több mint hatvan évvel a II. világháború bejezése után is neheztel a volt Csehszlovákia két utódállamára a Benes-dekrétumok alapján véghezvitt vagyonelkobzások miatt, amelyek Liechtenstein polgárait is érintették.

A hercegség szerint annakidején jogtalanul kobozták el polgáraiktól vagyonukat, mivel a kis állam lakói nem német nemzetiségűek, a II világháború alatt pedig semlegesek voltak, így a dekrétumoknak rájuk nem lett volna szabad vonatkozniuk.

A szlovák kormány illetékesei szerint a diplomáciai kapcsolat hiánya a két ország között nem jelent komoly problémát, és nincs hatással az ország polgáraira és a gazdasági kapcsolatokra sem.

A szlovák külügyminisztérium szóvivője szerint Pozsony elismeri Liechtenstein függetlenségét és szuverenitását, és bármikor készen áll a diplomáciai kapcsolatok létesítésére. Hasonló értelemben nyilatkozott korábban a cseh kormány illetékese is, ám azt is közölte, hogy esetleges kártérítésről Prága nem hajlandó tárgyalni.

A Benes-dekrétumokat nemrég ismét élesen bírálták a németországi szervezetek képviselői. Edmund Stoiber bajor kormányfő hétvégi beszédében hangsúlyozta, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az európai joggal, szellemmel és kultúrával.

Leszögezte, hogy az Európai Unió alapértékeit az emberi jogok, a szabadság, az igazság, s a hazához való jog jelenti, a kontinens jövőjét ezen oszlopokra kell építeni, nem pedig elüldözésekkel kapcsolatos dekrétumokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényportfóliót kezelnek a nevében. A nyilvánosságra került adatok szerint Trump tavaly legalább 2,24 milliárd dollár bevételt ért el, ami történelmi léptékű vagyonnövekedést jelent egy hivatalban lévő amerikai elnöknél. A dokumentum új lendületet adott az összeférhetetlenségről szóló vitának is, kritikusai szerint az elnök üzleti érdekeltségei és politikai döntései minden eddiginél szorosabban fonódnak össze.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×